A jog sötét oldala. Schmitt, Thiel, Dugin és az autoriter fordulat

A modern jogról hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, mint a demokrácia, a szabadság és az igazságosság egyik legfontosabb biztosítékáról. A második világháború utáni alkotmányosság egész rendszere arra az ígéretre épült, hogy a jog képes korlátok közé szorítani a politikai hatalmat, megvédeni az alapvető jogokat és megakadályozni az önkény visszatérését. A 20. század tapasztalatai azonban arra is figyelmeztetnek, hogy a jog egyáltalán nem csak a hatalom ellensúlya, hanem maga is részt vehet autoriter rendszerek létrehozásában, megszilárdításában és működtetésében. Azaz a kortárs autokráciák ismét világossá teszik:

a jog nemcsak korlátozhatja a politikai hatalmat, hanem annak eszközévé, szélsőséges esetben politikai fegyverévé is válhat.

 
Az autoriter jog. Katechón, kapitalizmus, sötét alkotmányosság (Napvilág Kiadó, 2026) című kötetem ebből az ellentmondásból indul ki, és központi állítása szerint az autoriter jogot nem lehet egyszerűen a jogállamiság hiányaként vagy a jog megsértéseként értelmezni.

A mai autokráciák jellemzően nem felszámolják a jogot, hanem nagyon is otthonosan használják fel:

alkotmányokat módosítanak, intézményeket szerveznek át, rendkívüli eszközökkel kormányoznak, és jogi eszközökkel alakítják át a politikai verseny feltételeit. A jog ilyenkor nem eltűnik, hanem megváltozik a funkciója: a hatalom korlátjából egyre inkább annak szervező, legitimáló és stratégiai eszközévé válik. A kötet ennek az autoriter tendenciának három, egymással szorosan összekapcsolódó forrását vizsgálja: a liberális jogrend válságát, a kapitalizmus és különösen a neoliberalizmus jogra gyakorolt autoriter hatásait, valamint a kortárs autoriter berendezkedések sajátos jogfelfogását. A liberális jogrend válsága megnyitja a teret a demokratikus korlátokkal szembeni kritikának; a kapitalizmus hatalmi koncentrációja és a technokrata kormányzás gyengítheti a demokratikus politikába vetett bizalmat; a kortárs autoriter projektek pedig ezeket a válságokat egy új szuverenista jogfelfogásba rendezik.

 

Antal Attila: Az autoriter jog. Katechón, kapitalizmus, sötét alkotmányosság (Napvilág Kiadó, 2026)

Antal Attila: Az autoriter jog. Katechón, kapitalizmus, sötét alkotmányosság

A Könyvfesztiválra jelent meg Antal Attila, a PTA Társadalomelméleti Műhelye koordinátorának új kötete, amely többek között azzal is foglalkozik, hogy 2010 és 2026 között milyen volt az Orbán-rendszer autoriter jogrendszere.

A jogban – különösen a globális kapitalizmus térnyerése nyomán – megtalálhatók olyan autoriter jellemvonások, amelyekre támaszkodva az autoriter politikai vezetők létrehozzák saját autoriter jogrendszerüket. A kortárs autoriter rendszerek joga mögött pedig olyan paradigmatikus változások húzódnak meg, amelyek alapvetően mennek szembe a felvilágosodástól kezdve kibontakozó normatív keretekkel. Az ilyen rendszerekben sérül a jog morális integritása, az autoriter joggal szemben tehát védekeznünk kell, így mozgósítanunk kell a harcoló demokrácia eszközeit.

A kötet kedvezményes áron kapható a Napvilág Kiadónál. Ha nálunk vásárolsz, nem a nagykereskedőket támogatod, hanem közvetlenül minket!

 

A liberális jogrend válsága

 
A második világháború után kialakult alkotmányos rend azt ígérte, hogy a jog képes megfékezni a korlátlan politikai hatalmat. Ez a funkció a Carl Schmitt gondolkodásából ismert katechón fogalmával ragadható meg leginkább, hiszen ez az a visszatartó erő, amely megakadályozza a katasztrófák, így a világvége bekövetkezését. Természetesen Schmitt nem a liberális demokrácia jogrendjét, hanem a szuverén vezetőt tekintette ilyen visszatartó erőnek. A 20. századi totalitárius diktatúrák tapasztalatai azonban megerősítették azt, hogy a hatalommegosztás, az alapjogok, az alkotmánybíráskodás és a nemzetközi jog ebben az értelemben nem pusztán intézmények és normák együttesei, hanem annak az ígéretnek a részei, hogy a jog képes megakadályozni a politika totálissá válását. Napjainkra azonban éppen ennek az ígéretnek a hitelessége rendült meg a liberális demokrácia átfogó válságával. A gazdasági, társadalmi és geopolitikai polikrízis közepette egyre vonzóbbá válik az a politikai állítás, hogy a pluralizmus, a hatalommegosztás és a jogi korlátok akadályozzák a hatékony cselekvést. Itt ütközik ki ismét Schmitt gondolkodásának kortárs jelentősége: liberalizmuskritikájának középpontjában ugyanis az a meggyőződés állt, hogy végső soron nem a normák, hanem a politikai szuverén döntése teremti és tartja fenn a rendet. Amennyiben a liberális jogrend már nem képes önmagát hitelesen a káoszt feltartóztató erőként bemutatni, a katechón szerepére maga a szuverén politikai vezető jelentkezhet be.

 

A kapitalizmus autoriter tendenciái
 

A jogi „sötétség” másik forrása a kapitalizmus és a neoliberalizmus jogra gyakorolt autoriter hatása.

A kapitalizmus nem a jogon kívül működik: a tulajdon, a szerződés, a vállalkozás és a piac intézményei maguk is jogi konstrukciók. A marxista és kritikai jogelmélet ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a formális jogegyenlőség mögött jelentős társadalmi és gazdasági hatalmi különbségek maradhatnak fenn. A neoliberalizmus pedig tovább erősítheti a demokratikus döntéshozatal depolitizálását azzal, hogy egyre több társadalmi és gazdasági kérdést technikai vagy piaci szükségszerűségként jelenít meg. E ponton válik különösen érdekessé korunk egyik meghatározó amerikai technológiai oligarchája, Peter Thiel és a körülötte kialakuló neoreakciós gondolkodás. Thiel jelentősége nem abban áll, hogy egyszerűen schmittiánus lenne, hanem abban, hogy a kapitalizmus legdinamikusabb, technológiai szektorából fogalmazza meg a liberális demokráciával szembeni bizalmatlanságát. A demokrácia és a szabadság összeegyeztethetőségével kapcsolatos szkepszise, valamint a technológiai és vállalkozói szerepfelfogás liberális demokrácián kívüli lehetőségeinek keresése összekapcsolódik azzal a neoreakciós közeggel, amelyben Curtis Yarvin és Nick Land, a kortárs felvilágosodásellenes gondolkodás meghatározó teoretikusai már magát

a demokratikus kormányzást tekintik a hatékony politikai cselekvés akadályának.

A vállalat módjára működtetett állam, a vezérigazgatóként elképzelt szuverén és a demokratikus korlátoktól megszabadított döntéshozatal azt mutatja meg, hogy az autoriter politikai képzelet nemcsak a hagyományos állami szuverenitásból, hanem a globális technokapitalizmus világából is táplálkozhat, ami körvonalazza a posztliberális szuverenitásfelfogást. A kapitalizmus és az autoriter politika kapcsolata abban áll tehát, hogy a gazdasági hatalom koncentrációja, a demokratikus döntések technokratikus korlátozása és a vállalati hatékonyság politikai modellként való megjelenése létrehozhatja a demokráciával szembeni autoriter alternatívák társadalmi és ideológiai környezetét.

 

A kortárs autokráciák hatása

 
A harmadik forrást maguknak a kortárs autoriter berendezkedéseknek a jogfelfogása jelenti. Ezek a rendszerek nem pusztán eltérnek a liberális alkotmányosságtól, hanem egy alternatív politikai és jogi világképet alakítanak ki, amelyben a szuverenitás, a politikai egység, a kivételesség, az ellenség meghatározása és a végrehajtó hatalom cselekvőképessége kerül előtérbe. Itt ismét Schmitt jelenti az egyik legfontosabb eszmetörténeti kapcsolódási pontot. Alekszandr Dugin orosz politikai filozófus, az eurázsianizmus és az orosz birodalmi gondolkodás egyik legismertebb képviselőjének Schmitt-recepciója előrevetíti azt, hogy

az autoriter tendenciák mind nyugati, mind keleti irányból egyszerre mossák alá a liberális demokráciát.

Dugin a Schmitt-féle barát-ellenség megkülönböztetést, a szuverenitás döntésközpontú felfogását, a kivételes helyzet jelentőségét és a Großraum, vagyis a nagytér gondolatát egy orosz civilizációs és geopolitikai programba illeszti. Ebben a felfogásban a liberális jogrend univerzalizmusa maga is egy rivális geopolitikai hatalom eszközeként jelenik meg, amellyel szemben saját politikai és jogi rendet kell kialakítani. A katechón itt is visszatér: Oroszország olyan civilizációs erőként értelmezhető, amelynek küldetése a liberális univerzalizmussal szembeni ellenállás és egy másfajta világrend fenntartása. A kortárs autoriter berendezkedésekben a jogot a politikai rendszer, s még inkább az autoriter (szuverenista) vezető alá rendelik és a politika eszközévé teszik, illetve nyíltan fegyverként alkalmazzák.

 

Az autoriter jogot nehezebb felszámolni, mint kormányt váltani, de korántsem lehetetlen (Qubit, 2026. október 1.)

2026-ban jelentős politikai változások zajlottak le Magyarországon: ugyan a választók meghatározó többséggel leváltották az Orbán-kormányt, az azóta eltelt időszakból is látható, hogy a gyors politikai változások ellenére magát a kiépített és maradványaiban még mindig velünk élő autoriter rendszert korántsem olyan könnyű leváltani. Ennek egyik fő oka az Orbán-rendszerhez hasonló berendezkedések által létrehozott jogrend tartóssága. Ezt a jogrendet autoriter jognak nevezem: sajátossága, hogy a politikai vezetők magát a jogot használják fel arra, hogy kivonják hatalmukat a jogállami korlátok alól.

 

* * *

 
Carl Schmitt, Peter Thiel és Alekszandr Dugin bár különböző politikai és történeti beágyazottsággal rendelkezik, mégis megvilágítják a fentihárom nagy problémakörének összekapcsolódását. Schmitt megmutatja a liberális normativizmus és a szuverén döntés közötti alapvető feszültséget. Thiel és a neoreakció azt érzékelteti, hogyan kapcsolódhat össze a kapitalizmus technológiai elitjének demokráciaszkepszise a hatalom koncentrációjának új modelljeivel. Duginnál pedig mindebből civilizációs, geopolitikai és kifejezetten autoriter politikai világkép épül.

Az autoriter jog három forrása ezért nem három különálló mechanizmus, hanem ezer szállal fonódnak össze.

A liberális jogrend válsága meggyengíti a hatalom korlátozásának normatív igazolását; a globális kapitalizmus és a neoliberalizmus egyes működésmódjai szűkítik a demokratikus döntéshozatal tényleges terét; az autoriter politikai projektek pedig mindezt a szuverenitás, a kivételesség és a politikai ellenség logikájába rendezik. A kortárs autoriter jog éppen e folyamatok találkozási pontján jön létre, ezért nem írható le kizárólag úgy, mint néhány autokrata vezető visszaélése a joggal. Mélyebb kérdésről van szó, hiszen az autoriter jog esetében nem maga a jog szűnik meg, hanem annak normatív közege átalakul, és végső soron eltávolodik minden morális megalapozástól.

Az autoriter jog kihívására adott demokratikus válasz nem lehet puszta visszarendeződés:

nem elegendő visszaállítani a korábbi intézményeket, ha közben érintetlenek maradnak azok a politikai, gazdasági és társadalmi struktúrák, amelyek a jog autoriter átalakulását lehetővé tették. A demokrácia védelméhez mélyebb rezilienciára lehet szükség, amelynek keretében egyszerre nézünk szemben az autoriter jog sötétségének forrásaival és következményeivel is.

 

Az Orbán-rezsim és az autoriter jog 

2026. szeptember 25-én a Klubrádió Szabad a pálya című műsorában a PTA Társadalomelméleti Műhelyének koordinátora, Antal Attila beszélgetett Tóth Fruzsina és Fleck Zoltán jogászokkal, az ELTE ÁJK Jog– és Társadalomelméleti Tanszékének oktatóival az autoriter berendezkedések jogáról, a velünk élő Orbán-rendszerről, és arról, hogy miként lehet fellépni az elszámoltatás és átmeneti igazságszolgáltatás eszközeivel az autoriter berendezkedések jogfelfogásával szemben.

Hallgasd vissza a beszélgetést ide kattintva!