Napra pontosan ötven évvel Kéthly Anna halála után állunk itt a sírjánál.* Emigrációban, egy ismert tengerparti üdülőhelyen, Blankenbergében hunyt el. Nyolcvanhat éves korában, 1976. szeptember 14-én a brüsszeli St. Gilles temetőben helyezték örök nyugalomra.

Először.

A vezető európai lapok rövidebb-hosszabb nekrológokban emlékeztek meg róla. Az emigráns lapok közül a Szociáldemokrata Szemle és az Irodalmi Újság külön számot szentelt Kéthlynek, ismertették politikai pályafutását, értékelték szerteágazó hazai és nemzetközi tevékenységét, életútjának fontosabb állomásait, az 1948 utáni meghurcoltatását és az emigrációban végzett munkáját.

A szintén emigráns Kővágó József, Budapest korábbi polgármestere Kéthly egyik mondását idézte: „A diktatúrának egyszer vége lesz.” Így folytatta: „Pihenjen békében. Többet nem tehetett, mint amit tett. Őszintén remélem, hogy Kéthly Anna hősies élete új magyar generációk ihletője lesz.”

Magyarországon, a Népszabadság 1976. szeptember 10-i számának nyolcadik oldalán, a kis hírek között apró betűs közlemény tudatta: „Kéthly Anna 87 éves korában a belgiumi Blankenberge városában meghalt.” Hazájában csupán az minősült a kegyelet jelének, hogy egy mondat erejéig felhagytak a megszokott gyalázkodással.

Második temetése már Magyarországon volt:

1990. november 3-án Kéthly urnáját (Nagy Ernő közreműködésével) a Rákoskeresztúri köztemető 300-as parcellájában helyezték el. Kéthly ravatala előtt a Történelmi Igazságtétel Bizottsága nevében hajtott fejet Vásárhelyi Miklós: „Okos, bátor, szókimondó asszony volt. Döntés előtt nem fürkészte a tájat: hányan állnak mögötte vagy mellette. Csak lelkiismeretére hallgatott. Minden jelentős választása kockázat vállalásával járt.”

 

De ki is volt Kéthly Anna? Egyesek szerint „zárkából elfajzott kaméleon”, „a legkorlátlanabb hazaáruló”, aki „nemcsak a munkásosztályt, hanem az egész országot árulja.” „Ez a hazátlan bitang” „az imperialisták pénzéért szüntelen rágalomhadjáratot folytat a szocialista Magyarország ellen.” Mások szerint a „moszkovita”, „istentelen” „Vörös Anna” „hosszú ideig jól élt a szovjet kegyéből.” „A vele együttműködő nemzetbecsmérlő Kádár-Münnichektől a vörös cárokig azonos világnézeti és politikai alapon áll”, és „nagy bűnt követett el a magyar Hazával szemben.” Ám akadnak olyanok is, akik szerint „a világszervezetek, az ENSZ fórumain okosan, bölcsen, megdönthetetlen érvekkel képviselte magyar népünk ügyét és ezt tette emigrációja húsz évében is, minden órában.” „Az eszme tisztaságáért élt, dolgozott fáradhatatlanul, szenvedett mártíromságot.”

Sok hasonlót, olykor az első idézetekhez hasonló blődségeket lehetne még idézni, akár olyan politikusoktól is, akik az 1989-es rendszerváltozáskor a történelmi gyökereket kutatva Kéthlyt is magukénak vallották, mondván „jobboldali, antikommunista, szovjetellenes” politikus volt. Mivel az egyértelműen baloldali értékrendű Kéthlyt kínos lett volna eszmei, politikai elődnek tekinteni, ezt az aspektust egyszerűen ignorálták. Egyszer még Antall József is közölte, hogy Kéthly követőjének tartja magát – persze csak annyiban, amennyire nem tekintette őt marxista, szocialista, antikapitalista politikusnak. Ugyanezt tették néhányan az „igazi” szociáldemokraták nevében: Kéthlyből ádáz antikommunistát, szovjetellenes és a kapitalizmust igenlő polgári demokratát faragva.
 

 
Kéthly nem volt jobboldali sem a pártján belül, sem azon kívül. Nem volt zászlóvivő sem. Mindig „második ember”, de nem szürke eminenciás – nem önálló vonalat vivő vagy kidolgozó politikus, nem stratéga, de taktikus politikus. Nem tartozott klikkekhez, a „frakciózást” következetesen elvetette, ehhez hiányzott belőle az önálló platformalkotási képesség és akarat. Politikai tevékenységéhez tökéletesen illeszkedett mint szervezeti keret a szociáldemokrata mozgalom, amelybe belenőtt, ahol politikai karriert futhatott be. Hitt az intézményi keretbe illeszkedő, konszenzuson alapuló politikában, az egymással versengő pártok közötti szabad választáson alapuló többpártrendszerben. Ízig-vérig demokrata volt, meggyőzni akarta vitapartnereit a szocializmus igazáról, és nem legyőzni őket. Kompromisszumkészsége legendás volt a mozgalomban. Ugyanakkor a legnemesebb értelemben szocialista-szociáldemokrata volt és maradt haláláig. A legtisztább, mondhatni klasszikus értelemben:

a leghitelesebb szocialista.

Politikai krédója alapján élete végéig antikapitalista maradt, védelmezte Marxot, kiállt a marxizmus, a szocialista ideológia mellett.

Ugyanilyen következetességgel állt ki a demokrácia szabadságeszménye mellett is. Hívő szocialista volt, de mérföldekre minden fanatizmustól. „Kéthly államasszonyi képességekkel rendelkezett, soha nem voltak olyan nézetei, amelyeket ne lehetett tolerálni. Voltak elképzelései, amelynek stílusát esetleg kifogásolni lehetett, de magatartása, kiállása mindig tiszteletet és nagyrabecsülést váltott ki [saját köreiben,] mindenkiben” – írta az 1956-os emigráns Jónás Pál. „Kéthly reálpolitikus volt, aki vallotta: a politika nemcsak az érdekek, hanem a lehetőségek tudománya is. Igen markánsan kirajzolható világlátása, politikai platformja, társadalmi ideálja volt, ám tisztán látta ezek megvalósíthatóságának lehetőségeit, adottságait éppen úgy, mint korlátait, különösen rövid távon, de stratégiai méretekben is. Lehet, sőt biztos, hogy 1956 után már sok mindent másképpen látott és főleg értékelt, de 1945 után évekig ő sem úgy látta, s remélte azt is, hogy sejtései, félelmei nem válnak realitássá. A nemzetközi helyzet rohamos, sőt 180 fokos fordulatát sem lehetett előre látni. […] az 1945 utáni dokumentumokat figyelmesen elolvasva látható, hogy miben egyezett a véleménye az MKP-val, ill. az FKGP-vel és miben nem.”
 

 
Kéthly magánemberként vonzó, intelligens, kiváló debatter, jó humorú, segítőkész és kiegyensúlyozott személyiség volt. Szépen rajzolt és kézimunkázott, jó háziasszony volt, szerényen élt. Vagyontalannak lehet őt tekinteni, hacsak a tetemes könyvtárát nem számítjuk, amelyet 1950-es letartóztatásakor elvettek tőle. Puritán és kötelességtudó volt, mint a régi szociáldemokraták nagyjai. Sokat olvasott, művelt volt, szerény és bátor. Fejtő Ferenc visszaemlékezése szerint „a számkivetést ugyanazzal a sztoikus, önmegtagadó bátorsággal viselte el, mint amellyel a horthysta álszentséggel, a nyilas tébollyal és a sztálinista terrorral szembeszállt. Nagyasszony volt, igazi dáma a szó teljes értelmében. Szabad nő, a feminizmus szokásos frazeológiájától mentes.”

A szociáldemokrata Böhm Vilmos, aki egyik legjobb ismerője volt Kéthly pályájának, ekképpen értékelte őt 1947 augusztusában, magánbeszélgetésben:

„Semmi és senki nem törheti meg Annát.

Ezek a jellemvonásai magyarázzák meg azt, amit így nevezhetnék: a Kéthly-jelenség. Anna kétségtelenül politikusalkat. Talán az ő személyében kristályosodik ki a mi egyik legjellegzetesebb vonásunk. Mi, szociáldemokraták, voltaképpen az ellenzéki állapotban vagyunk igazán elemünkben. Amikor harcolni, és persze olykor alkudozni is kell a hatalommal. Lehetünk konstruktív ellenzék, a tényleges hatalom cipője azonban kicsit mindig szorítja a lábunkat. Hiába, mi vagyunk és maradunk: a szakszervezeti mozgalomban gyökerező, elsősorban a munkáltatóval szemben politizáló emberek. S ettől nehéz szabadulni még akkor is, ha ez a munkáltató: az állam. Anna sem tudna teljesen kibújni a bőréből:

az ő alapállása is ellenzéki.”

Kéthly szellemi frissességét szinte halála pillanatáig megőrizte. Nem írt emlékiratokat, az emigrációban arról panaszkodott, hogy amikor az ÁVO kirámolta a lakását, a legjelentéktelenebb feljegyzéseit is elvitte, így „ha valamit írni akarnék, pusztán emlékezetemre volnék utalva. És mivel a 84-ik életévben már nem jól működik ez a szerszám, titkáraim pedig nincsenek, akik helyettem összeszedhetnék az adatokat, mint a Nagy Emberek, mikor memoárokat írnak, így hát a történelem adósa kell, hogy maradjak.”

Az utóbbi időben megnövekedett a történészek érdeklődése a 20. század legismertebb szociáldemokrata nőpolitikusa, Kéthly élete iránt. Az 1980-as évektől jelentek meg róla írások, amelyek ismertették a közel hatvan éven át kifejtett, szerteágazó politikai tevékenységét. A kutatás szabaddá válásával a történészek hozzájuthattak a hazai és a külföldi archívumokban őrzött iratokhoz. Fellendítette a Kéthly-kutatást, hogy a szociáldemokrata emigráció vezetői és tagjai irataikat, illetve azok másolatait önzetlenül átengedték a hazai történészeknek. A sok éves gyűjtőmunka másik sikere volt, hogy az 1990-es évek közepén hazakerültek, és az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában megtalálhatók az emigráns MSZDP dokumentumai is, amelyeket a Stockholmban élő utolsó pártfőtitkár őrzött és átadott. Ez Kéthly kiterjedt emigrációs levelezését is tartalmazzák.
 

A levelekben megfogalmazottak egyfajta szintézisét adják a politikus gondolatainak, véleményének, és betekintést engednek egy fontos szerepet játszó párt működésébe, vezetőjének tevékenységébe. A Horthy-korszakban írt leveleire jellemző, hogy Kéthlynek minden szó leírását jól meg kellett gondolnia a hatósági ellenőrzés miatt. Az 1956 utáni, emigrációban keletkezett levelek hiánytalanul megmaradtak, amelyekben a szerző már minden aggály nélkül fogalmazhatta meg mondandóját. Így kiemelkedő forrásanyagot jelentenek a politikus mindennapjairól, megújuló, ám optikai torzulásoktól sem mentes Magyarország-képéről, valamint az emigráns lét küzdelmeiről és keserveiről, jelesül az emigráció belső harcairól. Kéthly magánéletét is főleg ezekből a leveleiből tudjuk rekonstruálni.

2012-ben Strassenreiter Erzsébet adott ki átfogó dokumentumgyűjteményt Kéthly Anna válogatott levelei (1921–1976) címmel, egy bevezető politikai pályaképpel kiegészítve. Az ő több évtizedes kutatómunkája nélkül nem készülhetett volna el a Kéthly-életrajzom (B. Kádár Zsuzsanna: Kéthly Anna.  A 2023-as monográfia bővített, átdolgozott változata szeptember 4-én jelent meg e-könyv formátumban). Strassenreiter Erzsébet tavaly év végén elhunyt, és hatalmas dokumentumegyüttest hagyott örökül a Wesley János Lelkészképző Főiskola könyvtárára, amely számomra további, „ölembe hulló” kincsnek bizonyult.

„Életem kész regény, de én nem vagyok regényíró”

– vallotta Kéthly Anna, akiről ha szépirodalmi mű nem is, de filmek és elemző szakmunkák azért születtek. Reméljük, hogy ezek is segítenek abban, hogy emléke még hosszú ideig fennmaradjon.

 

* Jelen szöveg a 2026. szeptember 7-én, az Új Köztemetőben, Kéthly Anna sírjánál elhangzott emlékbeszéd hosszabb, írásos változata.