Magyar hintapolitika a háborúban?

80 éve, 1942. március 9-én lett Magyarország miniszterelnöke Kállay Miklós. Neve összefonódott a pejoratív értelmű hintapolitikával – rosszindulatúan és tévesen. Kállay tényleg megkísérelt elszakadni a német szövetségtől, ezt a célját azonban nem tudta elérni, kormányfőségének éppen az 1944. március 19-i német megszállás vetett véget. A kudarcát mutatja be Ignácz Károly rövid írása, amely Kérdések és válaszok a Horthy-korról című kötetben jelent meg.

Kállay Miklós és Bethlen István az 1940-es években (Forrás: Wikipédia)

Hintapolitikus volt-e Kállay Miklós?

A „kállai kettős” egy Nagykállóról származó páros tánc váltogató lépésekkel, amely utóbb Kodály Zoltánnak köszönhetően vált közismertté. Egyben ezzel a képpel szokták jellemezni Kállay Miklós miniszterelnöknek a II. világháború alatti külpolitikáját is, mert az úgymond határozatlanul, felváltva tett mindig egy-egy lépést a szövetséges németek, majd az ellenséges angolszász hatalmak felé, és újra, amíg a német megszállással teljes kudarcba nem fulladt.

A pejoratív értelmű „hintapolitika” minősítés legendája azonban nem számol azzal a helyzettel, amelyben Kállay 1942 márciusában átvette a magyar kormányfői posztot, azaz Magyarország mozgásterével és lehetőségeivel.

1941 júniusától Magyarország részt vett a Szovjetunió elleni háborúban, és 1942 elején döntés született egy 200 ezer fős magyar hadsereg frontra küldéséről. Közben, 1941 decemberében az ország hadiállapotba került az angolszász hatalmakkal is, azaz a világháborúban szoros német függésben, német célokért harcolt. Ehhez képest Kállaynak kezdettől az volt a célja, hogy a kormánya – az ő szavaival – „a körülmények által megengedett ütemben visszanyerje teljes cselekvési szabadságát, és ezzel egyidejűleg az ország közvéleményét és a hadsereget is átállítsa ennek a kizárólag magyar politikának a szolgálatába”.
Mit jelentett ez a gyakorlatban? A németbarátság és szövetségi viszony hangoztatása mellett a konkrét német igényekkel kapcsolatban alkudozást, sőt visszautasítást is. Bár Kállay miniszterelnöksége alatt újabb zsidótörvény és -rendeletek születtek, a németek által követelt deportálásokra akkor még nem került sor. Ahogy arra sem, hogy a 2. hadsereg súlyos doni veresége után újabb magyar katonai erők vegyenek részt a háborúban, de annak maradványaiból maradt két hadosztály szovjet területen, megszállási feladatokkal.

A német függés lazítása mellett Kállay és hívei próbálkoztak a háborúból kihátrálni, azaz újra kapcsolatokat keresni a nyugati szövetségesekkel.

Ez egyfajta visszatérés volt Teleki Pál külpolitikájához, de a megváltozott helyzetben más módszerekkel, érthető módon titkosnak tervezett tájékozódásokkal, béketapogatózásokkal. A kapcsolatfelvételi kísérletekre semleges helyszíneken (Lisszabon, Isztambul, Stockholm, Svájc) került sor, azokban nemcsak magyar diplomaták, hanem újságírók és tudósok, mint például a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert is részt vettek.
A tárgyalások igazi sikerét azonban nemcsak az gátolta, hogy a szövetségesek feltétel nélküli megadást vártak Magyarországtól, hanem elsősorban az, hogy

a magyar vezetés az angolszász csapatok megérkezésével számolt, és csak a nekik szóló megadást tudta elfogadni.

A háború eseményeiben, az akkori magyar szemszögből Olaszország „átállásakor” volt egy olyan pillanat 1943-ban, amikor ez realitásnak tűnhetett, de végül a szovjet csapatok érkeztek meg Magyarországra. Így a kapcsolatfelvételen túl a Kállay-kormány cselekvésképtelen volt, a németekkel önállóan nem akart szembefordulni, és egy ilyen fordulat előkészítése érdekében sem tett komolyabb lépéseket.
Ezzel szemben Hitler nemcsak értesült a magyar „titkos” tárgyalásokról, de 1943 őszén, a szövetségesek olaszországi partraszállása és Mussolini megbuktatása, azaz Olaszország kiválása után – elkerülendő a hasonló magyar fejleményeket – kidolgoztatta Magyarország megszállásának tervét. Fő célja az volt, hogy az ország erőforrásait a korábbinál is jobban fel tudja használni minél kisebb német erő lekötésével, ezért végül a katonai mellett fontos szerepet kapott a politikai eszköz is: Kállay és a hozzá hasonlók eltávolítása (a volt miniszterelnök végül több német koncentrációs tábort megjárt, és a háború végéig fogságban maradt), ugyanakkor Horthy megnyerése az együttműködésre. Mindez a német megszálláskor meg is valósult.

Kállay végül is megakadályozni nem tudta, csak késleltetni volt képes azt a katasztrófát, ami utána következett: 1944. március 19-et és aztán október 16-át.

(Ignácz Károly)

Kérdések és válaszok a Horthy-korról
Szerk.: Ignácz Károly
Napvilág Kiadó, Budapest, 2015

Kérdések és válaszok a Horthy-korról (Napvilág Kiadó, 2015)

Létezett-e olyan, hogy Horthy-rendszer? Kollaboráns vagy németellenes ellenálló volt-e Horthy Miklós? Mi a zsidó? Rémületet keltett-e az erdélyi és a felvidéki szellem? Milyen feminizmus volt a keresztény-konzervatív világban? Miért nem lett olajsejkség Zalából? Hány millió koldus országa volt Magyarország? Bűnös város volt-e Budapest? Amerikanizálódott-e a kultúra? Hová lett a budai világítótorony? Ki volt az igazi Trebitsch? – és így tovább. E kötetben egymás után sorakoznak a legkülönfélébb kérdésekre adott válaszok egy olyan korszakról, amelyről az utóbbi években nemcsak a történészek vitáznak, hanem közéleti diskurzusokban is folyamatosan jelen van.

A kötet e-book formátumban kapható.

Címlapkép: Wikimédia