A kiegyezésről alkotott képeink – avagy hogyan látta az alkut/megegyezést Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Bibó István? Minek van kitüntetett helye az emlékezetben: a forradalmi eseményeknek vagy a békés fejlődés korszakának? És mik azok a „monarchikumok”?
Sikerpropaganda és „köteles beszéd”; Nemzeti Színház és Terror Háza; Orbán–Medgyessy-vita; gázáremelés és „suttogó propaganda”; sokkoló vereség és meglepő győzelem – felidézzük a 20 évvel ezelőtti kampányt.
80 éve, 1942. március 9-én lett Magyarország miniszterelnöke Kállay Miklós, akinek neve összefonódott a hintapolitikával. De igaz-e ez a negatív minősítés vagy más okozta a kormányfő és külpolitikájának bukását, ill. 1944 márciusában Magyarország német megszállását?
A magyar nép jelleméhez nem illik a titkos szavazás – szólt a kormánypropaganda 100 évvel ezelőtt, amikor visszaállították a nyílt szavazást Magyarországon. Közigazgatási gépezet, anyagi és sajtófölény, ellenzékiek lehallgatása, gyűlések betiltása, ajánlások hamisítása, választók manipulálása és leszavaztatása, gerrymandering – milyen eszközökkel biztosították a kormánypárt győzelmét az 1922-es parlamenti választáson?
A trianoni döntés elleni mindennapi tiltakozás tárgyak ezreinek megszületését is eredményezte. Nemcsak művészek alkotásaira gondolhatunk, hanem az otthonokban készült falvédőkre, faragványokra. Természetesen élelmes vállalkozók az üzleti lehetőséget is meglátták a „Nem, nem soha” feliratú dísztárgyakban és használati eszközökben. Mindezek aztán a trauma feldolgozásán túl az emlékezet alakításának is ágensei lettek.
„Ha az akkori világnézetemet meg akarom határozni, annak egyik jellemzője a magyarság volt, a másik a népi kultúra, a harmadik a parasztradikalizmus, tehát a földbirtokreform követelése, a negyedik egy közösségi életforma iránti sóvárgás.”
Mi történne Magyarországon, ha magas színvonalú trendkutatás és prognóziselemzés folyna? Talán nem uralná olyan mértékben egyes személyek hobbija, ad hoc ötletek, látens érdekcsoportok nyomásgyakorló ereje a magyar társadalmat mint ma. 72 éve fogadták el az első ötéves tervről szóló törvényt.
A második világháború után a politika új nyelven beszélt, és abban is igyekezett felszámolni az úr–szolga viszonyt. Törvény mondta ki a nemesi rangok (herceg, gróf, báró stb.), a vitézi cím és a tekintélyelvű megszólítások (a főméltóságú úrtól egészen a tésasszonyig) megszűnését.
A „paktum”-ot már az 1920-as években heves viták övezték, majd 1945 után a kommunisták megbélyegző értékelése vált uralkodóvá. Furcsa módon ez az 1950-es évekbeli megítélés a mai napig hatással van sok ismertető és megemlékező cikkre. De valójában miért mentek bele a szociáldemokrata vezetők az 1921-es alkuba?
Az 1949–1956 közötti évek kapcsán az utóbbi időben leginkább csak a politikai erőszak különböző megnyilatkozásairól olvashatunk. Mégis, mit lehet, érdemes tudni a Rákosi-kor egészéről, a politikai kérdésektől egészen a mindennapok világáig?