Mikor kezdődött a második világháború?

Ez a cikk több mint 2 éves.

Mikor kezdődött a második világháború? Öngyűlölő zsidó volt Hitler? Meg lehetett tagadni a katonáskodást? Miért üzent hadat Magyarország az Egyesült Államoknak? Hogyan üzent a front? Volt etnikai tisztogatás Észak-Erdélyben? Hol vadászott medvére Horthy a háború alatt? A béke szigete volt Magyarország 1944-ig? Miért nem állt ellen Magyarország a német megszállásnak?

Kérdések és válaszok – Magyarország a II. világháborúban (Napvilág Kiadó, 2022)

Ki és mit tud(hat)ott a holokausztról Magyarországon? Vetítettek amerikai filmet a magyar mozikban a háború alatt? Volt zsidó ellenállás? „Az oroszok már a spájzban vannak”? Voltak Magyarországon partizánok? Őrült volt Szálasi? Működött gázkamra Magyarországon? Felszabadítás vagy megszállás? Hány magyar áldozata volt a háborúnak?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kínál tömör válaszokat a Napvilág Kiadó Kérdések és válaszok. Magyarország a II. világháborúban című kötete, amely tárgyalja a magyar revíziót, a legfontosabb politikai és hadieseményeket, a magyar honvédség részvételét, a hátország és a front mindennapjait, a holokausztot, a háborút kísérő erőszakot, Magyarország német és szovjet megszállását, a világháborús vereség okait és következményeit. Igyekszik hűen és a szélesebb összefüggésekbe ágyazva bemutatni Magyarország történetének egyik legtragikusabb fejezetét.

Magyarország 81 évvel ezelőtt, 1941 június végén lépett be a második világháborúba. A kötetből most három ehhez kapcsolódó kérdést és választ közlünk.

PODCAST – Egyszer volt…

Magyarország második világháborús történetéről a kötet két történész szerkesztője, Paksa Rudolf és Ignácz Károly beszélt a Kossuth Rádió Egyszer volt… című műsorának 2022. június 29-i adásában. Az interjút készítette: Kiss Péter Ernő. A beszélgetés online visszahallgatható itt:

 

 

Mikor kezdődött a második világháború?

Hogy egy történetet honnan kezdünk mesélni, az attól függ, mit akarunk mondani vele.

Aki a második világháború történetét Lengyelország 1939. szeptember 1-jei megtámadásával kezdi, az elsősorban (vagy kizárólag) a náci Németországot teszi felelőssé. Aki az 1939. augusztus 23-án megkötött Molotov–Ribbentrop-paktummal, az pedig a két totalitárius diktatúrát, Hitler és Sztálin imperializmusát okolja.

Előbbi szemlélettel tekintett az eseményekre az úgynevezett antifasiszta történetírás, ami Magyarországon az államszocialista időszakban egyeduralkodó volt, majd az 1989-es rendszerváltás után visszaszorult. A két diktatúrát egyaránt okoló, úgynevezett antitotalitárius értelmezés Magyarországon a rendszerváltás után jelent meg, s a Terror Háza Múzeum megnyitása után terjedt el. Tankönyveinkben ma ez az értelmezés szerepel.

Külön nehézséget okozott a témával foglalkozó magyar történészeknek, hogy mit kezdjenek Magyarország háborús felelősségével. Az államszocialista történetírás a felelősséget teljes egészében a Horthy-korszak politikai és társadalmi elitje, erőszakszervei (hadserege és csendőrsége), illetve a háború végóráiban főszerephez jutó nyilasok nyakába varrta, a társadalom túlnyomó részét azonban felmentették a felelősségvállalás alól. Őket legrosszabb esetben a politikusok által félrevezetett állampolgároknak tekintették, mivel a kommunista
párt nem akarta elidegeníteni magától az ország lakosságát. Ugyancsak – népszerűségére tekintettel – nem vonták felelősségre Horthy Miklóst sem a háború után.

Játékkatona gépfegyverrel, 1941. Forrás: Fortepan, adományozó: Lissák Tivadar

Az antitotalitárius értelmezés hívei közt vannak, akik felvetik Magyarország felelősségét abban, hogy a revíziós sikerek elérése, majd megtartása érdekében önként csatlakoztunk a náci Németország területszerző háborújához, majd 1944-ben a holokausztban is önként – és túlteljesítve – vettünk részt. Létezik azonban olyan antitotalitárius értelmezés is, amely megpróbálta Magyarországot a két nagy diktatúra agressziójának ártatlan áldozataként beállítani, s ezzel tagadni vagy kisebbíteni a magyar állam és társadalom felelősségét a háborúval és a holokauszttal kapcsolatban. E nézet megjelenítéséért vált botránykővé a 2014-ben, a budapesti Szabadság térre felállított „német megszállás áldozatainak” emlékműve.

Mindezekkel a különböző értelmezésekkel a legfőbb történeti probléma az, hogy a tények egy részét nem veszik figyelembe. Például azt, hogy

már 1939 előtt voltak fegyveres konfliktusok és területi megszállások Európában (pl. az Anschluss, Csehszlovákia feldarabolása és megszállása), de a Távol-Keleten még korábban: Japán 1931-ben szállta meg Mandzsúriát.

Érdemes tehát inkább a nemzetközi kapcsolatok alakulása felől közelíteni a kérdést, s azt vizsgálni, kik és mikortól törekedtek a status quo felrúgására, és járultak ezzel hozzá a feszültség fokozódásához.

Ekkor azt láthatjuk, hogy a diplomáciai konfliktusok, a békeszerződések előírásainak megszegései, a kilépés a béke fenntartására létrehozott nemzetközi szervezetből, a Nemzetek Szövetségéből, a revíziós propaganda, a terület-visszafoglalások fokozták a nemzetközi helyzetet. Így előbb helyi fegyveres konfliktusok robbantak ki, majd több országot érintő háborúk, amelyek végül világháborúvá szélesedtek. Ha így tekintünk a történtekre, akkor

minden olyan országot felelősnek kell tartanunk a világháborúért, amely nem a béke fenntartására, hanem ellenkezőleg, a status quo erőszakos megváltoztatására és a határok újrarajzolására törekedett: a tengelyhatalmakat (Németországot, Olaszországot, Japánt), a Szovjetuniót, Magyarországot, Bulgáriát.

Egyes történészek még ennél is szélesebb perspektívát adnak a történetnek. Úgy érvelnek, hogy valójában a 20. század első fele egyetlen hosszú háborúnak tekinthető, ahogy például a 17. század első felében „harmincéves háborúról”, vagy az Anglia és Franciaország között a középkorban vívott „százéves háborúról” beszélünk. Ezekben sem volt folyamatos a fegyveres hadviselés: háborús időszakok és békésebb periódusok váltották egymást.

Néhány száz év múlva, ha foglalkoznak majd vele egyáltalán, vélhetően ugyanígy egy elhúzódó hosszú háborúnak tekintik majd a 20. század első felének „európai háborúját”,

amely eredetileg az európai gyarmatosító birodalmak versengéséből robbant ki, végül azonban ezen európai birodalmak nemzetállamokra való széteséséhez, a gyarmatok függetlenné válásához és Európa világhatalmi dominanciájának eltűnéséhez vezetett. (Paksa Rudolf)

 

Kik (nem) bombázták Kassát?

1941. június 26-án repülőgépek bombázták Kassa városát, amelynek következtében 32 személy meghalt, 280 fő pedig megsebesült. Magyarország casus bellinek tekintette az eseményt és háborúba lépett a Szovjetunióval – anélkül, hogy a támadók hovatartozását vagy szándékát tisztázták volna. A második világháború iránt érdeklődők körében a kassai bombázás az egyik olyan esemény, amely a legélesebb vitákat váltja ki. Az esemény jelentőségét az adja, hogy Magyarország ekkor nemcsak felhagyott a „fegyveres semlegesség” politikájával, hanem végérvényesen csatlakozott a Német Birodalom háborújához.

A kassai bombázást mint casus bellit érdemes más szempontból is értelmezni és értékelni. Svájc a második világháború alatt (is) megőrizte semleges státuszát, pedig hadviselő országok vették körül. A háború teljes ideje alatt a svájci kantonokban mintegy hétezer alkalommal volt légiriadó vagy légitámadás, amelyek során több mint nyolcvan ember vesztette életét, Svájc mégsem üzent hadat se Németországnak, se az Egyesült Államoknak.

Tehát bárki is bombázta Kassát, azt nem kellett volna feltétlenül háborús oknak tekinteni – Magyarország politikai és katonai vezetése azonban háborúba akart menni, és ez volt az, ami számított.

Mivel nem azonosították egyértelműen a három gépből álló támadó köteléket, számos elmélet kering. Akkor a szovjet provokáció volt a bevett magyarázat, de ennek ellentmond, hogy Moszkvának éppen a béke és nem a háború volt a célja, mert szorult hadi helyzetét nem akarta még egy ellenséges országgal súlyosbítani. Ezt támasztja alá Molotov külügyi népbiztos közleménye is, miszerint „a szovjet kormánynak […] nincs követelése vagy támadó szándéka Magyarországgal szemben”.

Egy másik elmélet szerint a támadók szovjet gépek voltak, viszont nem szándékosan, hanem véletlenül bombázták Kassát. Azonban a Kassa környéki légvédelmi tüzérség nem azonosított felségjelzést a gépeken, a szovjeteknek pedig nem volt indokuk letakarni a jelvényüket. Viszont alátámasztja ezt az elméletet, hogy a korabeli technikával könnyen el tudtak tévedni a repülőgépek. A kézzel készített repülési vázlatok és az ismeretlen terep miatt könnyen előfordulhatott, hogy Kassát összetévesztették a 30 kilométerrrel északabbra fekvő Eperjes városával, ahol ténylegesen is fontos német célpontok voltak.

Lezuhant magyar felderítő repülőgép roncsa, 1941. (Forrás: Fortepan, adományozó: Kerekes Jenő)

Felmerült továbbá, hogy román bombázók hajtották végre a támadást. Ez azért nem logikus, mert Bukarestnek éppen az volt a célja, hogy csak ő vegyen részt a várható keleti nagy diadalmas hadjáratból, ezzel szerezve magának német elismerést. Egy esetleges magyar támadástól nem kellett tartaniuk, mert otthon maradt két hadseregük fel is tudta volna tartóztatni a magyar haderőt. Ráadásul Hitler ezt biztos nem engedte volna, mint ahogy az 1939. március végi magyar–szlovák kis háborút is leállította.

Régebben népszerű volt a német támadás elmélete is. Ez az elmélet azért áll gyenge lábakon, mert a németeknek nem volt szüksége a magyarok részvételére a sikeresnek ígérkező háborúban, ráadásul a magyarok csatlakozásához valószínűleg egy német távirat is elegendő lett volna.

Végül felmerült egy olyan eshetőség is, hogy a Magyar Légierő önbombázást hajthatott végre. Ez azért nem állja meg a helyét, mert túlságosan értékes célpontokra hullottak a bombák. Továbbá nem ez volt az egyetlen, kisebb támadások is voltak, amelyeket ugyanúgy lehetett volna casus belliként azonosítani. A fentieken kívül más ország gépei nem jöhetnek szóba, mert vagy nem volt olyan gépük, ami képes lett volna több mint három tonna bombaterhet szállítani, vagy túl messze voltak a reptereik ahhoz, hogy elérjék Kassa városát, és biztonságosan haza is érjenek.

A legvalószínűbb elméletnek a szovjet bombázók által végrehajtott téves támadást tekinthetjük.

Magyarország akkori vezetése tényként kezelte a szovjet támadást, mivel a helyszínen két fel nem robbant szovjet gyártmányú bombát találtak. Ezzel együtt azonban azt is kézenfekvőnek tartották, hogy a támadás csakis agresszió lehetett. A magyar diplomácia meg sem próbált meggyőződni a szándékosságról, mivel eleve ismerték Molotov pár nappal korábban megfogalmazott semlegességi álláspontját.

Így tulajdonképpen nem az a kérdés, hogy ki bombázta Kassát, és miért, hanem az, hogy a magyar vezetés akart-e háborúba menni. A svájci példa is jól mutatja, hogy ha egy ország nem akar háborúzni, akkor az ilyen támadásokat nem tekinti casus bellinek.

A bombázás tehát ürügy volt a háborúra, ami kapóra jött, nem pedig indíték. Az ideológiai ellenségnek számító Szovjetunió elleni konfliktus olyan örvénybe sodorta az országot, amely egyre inkább beszűkítette a külpolitikai mozgásteret.

Ráadásul olyan mélyen köteleződött el Magyarország a náci birodalom mellett, hogy amikor a háborús fordulat végbement, az ország vezetése nem volt képes elszakadni szövetségesétől.

Pedig e választásnak nem kellett volna végérvényesnek lennie, mint ahogy azt az először a németekhez csatlakozó legtöbb ország felismerte és az adott pillanatban át is állt a szövetségesekhez (Olaszország 1943. szeptember, Románia 1944. augusztus, Bulgária és Finnország 1944. szeptember). (Kázmér László)

„Szovjet repülőgépek galád támadása Kassa ellen”. Tolnai Világlapja, 1941. július 9.

 

A revízió miatt sodródott bele az ország a második világháborúba?

Németország európai szövetségesei közül – Bulgáriát leszámítva, amely nem vett részt a keleti hadjáratban – Magyarország lépett be utolsóként a szovjetellenes háborúba: Olaszország és Románia már 1941. június 22-én, Szlovákia, Horvátország és Finnország pedig nem sokkal ezután csatlakozott a német agresszióhoz. Magyarország június 23-án megszakította ugyan diplomáciai kapcsolatait Moszkvával, de egyelőre nem lépett hadba. Annak ellenére sem, hogy

Werth Henrik vezérkari főnök és Sztójay Döme berlini követ már a háború kirobbanása előtt arról próbálta meggyőzni a magyar kormányt, hogy mielőbb ajánlja föl konkrét katonai részvételét egy esetleges szovjetellenes akcióban.

1941. június 7-i jelentésében Sztójay azzal érvelt, hogy Dél-Erdély, valamint a Nyugat-Bánság megszerzése érdekében érdemeket kell szerezni Berlinben, és aggodalmát fejezte ki, hogy Romániával ellentétben Magyarország ezt nem teszi meg. Sztójaynak címzett, egy héttel később kelt válaszában Bárdossy László miniszterelnök viszont leszögezte: nem hiszi, hogy szükség lenne újabb érdemeket szerezni a Führer előtt, és logikailag is megcáfolta Sztójay és Werth legfőbb érvét.

„Teljesen lehetetlen feltételezni azt ‒ írta ‒, hogy ha a birodalmi kormány Románia katonai közreműködését az oroszok ellen igénybe veszi, ezután a bécsi döntés megváltoztatásával nekünk új területeket juttathatna Dél-Erdélyben, akkor, ha a Szovjet elleni háborúban mi is részt veszünk.”

Még ugyanaznap – június 14-én – Bárdossy egy rendkívüli minisztertanácsi ülésen újból kihangsúlyozta: mivel Németország a második bécsi döntéssel egyidejűleg Románia területi épségét is garantálta, ezért aligha valószínű, hogy elvenné Romániától Dél-Erdélyt egy közösen, Moszkva ellen viselt háború után.

A miniszterelnök ‒ Horthy Miklós kormányzóval együtt ‒ feltehetően azzal is tisztában volt, hogy Hitler Ion Antonescu román államvezetőt tartotta legmegbízhatóbb délkelet-európai szövetségesének, Romániát pedig gazdasági, stratégiai szempontból is Magyarország elé sorolta. Amit viszont nem tudhattak: Hitler a szövetségesei közül hivatalos formában 1941. június 12-én, Münchenben elsőként Antonescut tájékoztatta a küszöbön álló szovjetellenes támadásról, aki viszont biztosította Hitlert, hogy a román nép kész „mindhalálig együtt menetelni a tengellyel”, és a Führer rendelkezésére bocsátja „Románia egész katonai, politikai és szociális segéderejét”.

Német, magyar és román tisztek a keleti fronton, 1941. (Forrás: Fortepan, adományozó: Album052)

Románia ugyanis ‒ ellentétben Magyarországgal, amelynek nem voltak területi követelései a Szovjetunióval szemben ‒ vissza kívánta szerezni az 1940 júniusában, a Szovjetunió által bekebelezett Besszarábiát és Észak-Bukovinát, Magyarországtól pedig Észak-Erdélyt. Ráadásul, akárcsak Horthy, ő is őszintén gondolta, hogy a pogány bolsevizmus ellen indokolt és jogos a „keresztes hadjárat”. További közös szempont volt, hogy a világ számos más politikusához hasonlóan

mind a magyar, mind a román vezetők úgy vélték, Németország rövid időn belül megnyeri a szovjetellenes háborút, így katonailag nem kockázatos a részvétel. Elsősorban tehát ez a vélekedés vezetett oda, hogy az 1941. június 26-i kassai bombázást ürügyként felhasználva – közvetlen német kényszerítés nélkül – Magyarország is bekapcsolódott a szovjetellenes hadjáratba. Ez a lépés később a területi revízióhoz való szovjet viszonyulás szempontjából is súlyos következményekkel járt.

A Szovjetuniónak a támadás időpontjáig nem volt ellenvetése a második bécsi döntéssel szemben, ezt követően azonban érvénytelennek tekintette, és a háború végéig nyitva hagyta a magyar‒román határkérdést. Mind Magyarország, mind Románia ellenséges államnak számított Moszkvában, de mivel Sztálin nem kívánt lemondani a román csapatok által 1941 nyarán visszafoglalt Besszarábiáról és Észak-Bukovináról, egyfajta kárpótlásként korrigálni szerette volna a második bécsi döntéssel meghúzott határokat Románia javára.

Az első bécsi döntés nyomán Magyarországhoz került felvidéki területek jövőbeni sorsát illetően viszont a szovjet álláspont egyértelműen az volt, hogy a háború végén Csehszlovákiának vissza kell kapnia e területeket. Az 1943. decemberi moszkvai tárgyalásain Eduard Beneš, a londoni emigráns csehszlovák kormány elnöke erről meg is állapodott a szovjet vezetéssel. Döntésüket azzal indokolták, hogy Magyarországnak nagy a háborús felelőssége, és ennek következményeit viselni kell. (L. Balogh Béni)

Magyar katonai felvonulás harckocsival és kerékpáros katonákkal, 1941. (Forrás: Fortepan, adományozó: Divéky István)