75 évvel ezelőtt törölték el a magyar nemesi rangokat

75 éve, 1947. január 14-én lépett életbe Magyarországon az 1947. évi IV. törvénycikk egyes címek és rangok megszüntetéséről. A második világháború utáni radikális szakítás és újrakezdés a (politikai) nyelv területére is kiterjedt. Mennyire beszélt új nyelven a politika? – ezt mutatja be Feitl István rövid írása, amely a Kérdések és válaszok az 1944–1949 közötti magyar történelemről című kötetben jelent meg.

 

Új nyelven beszélt a politika?

Választási röplap 1947-ből (Politikatörténeti Intézet gyűjteménye, WWW.VALASZTASIROPLAP.HU)

A politikai nyelvhasználat gyökeresen átalakult a Horthy–Szálasi-világ eltűnésével. Ezt részben tiltások segítették: lehetetlenné vált a fasiszta, nyilas politikai propaganda, de a fegyverszüneti szerződés nyomán tiltották az antifasiszta szövetséget bíráló és szovjetellenes beszédet is. Másrészt a politika porondján megjelentek a horthyzmus és a nácizmus ellenzéke, valamint ellenfelei, akik számára nemcsak az antifasizmus, hanem a két világháború közötti – Szekfű Gyula szavával élve – neobarokk politikai és társadalmi berendezkedés is megérett a gyökeres változtatásra. A hivatalos politika és nyelve ezentúl antirasszistának volt mondható, bár nem nélkülözte az etnicista jegyeket például a német nemzetiség elleni megnyilvánulásokban.

Gyökeres váltást jelentett, hogy az új hatalom képviselői szakítottak a teokratikus elvekre, a tekintélyelvűségre, a személyek kultuszára (mindenekelőtt Horthyra) épülő legitimációval, és a népfelség elvén alapuló demokratikus berendezkedés mellett kötelezték el magukat. 1945 után ennek megfelelően a demokráciabeszéd vált általánosan jellemezővé. Az azonban, hogy mit is jelent a demokrácia, ki hogyan értelmezi azt, kezdettől vita tárgya volt; a korszakban ezzel kapcsolatban nemcsak különböző felfogások éltek, de élénk és tartalmas diskurzus is kibontakozott.

1945-ben általánosan elfogadott volt az a felfogás, hogy demokrácián nem pusztán parlamentarizmus, liberális jogállamiság értendő, hanem annak előfeltétele egyfajta egyenlősítés, szociális demokrácia, ami együtt jár a volt uralkodó osztályok és elitek visszaszorításával vagy akár leváltásával, és az elnyomott osztályok és képviselőik uralmának biztosításával.

Ez javak kisajátítását, a háborús katasztrófáért való széles körű felelősségre vonást jelentette, illetve összefoglalóan e rétegeket, csoportokat meg is bélyegezték a „reakció” – igen képlékeny – fogalmával.

Némi leegyszerűsítéssel: a demokráciadiskurzus két pólusán a szabadságelvű és az egyenlőségelvű felfogás állt. A szabadságelvű felfogás a parlamentáris polgári demokrácia megteremtése mellett volt, amely ugyan egyetértett a paraszti, a munkás, tehát az elnyomott osztályok lehetőségeinek kibővítésével, azok polgárosításával, de a polgárság nagyobb arányú felszámolásával, a vagyonosság megszüntetésével, a magántulajdon visszaszorításával már nem. Az egyenlőségelvű felfogás a munkásság és a parasztság lehetőségeinek radikális kiterjesztésével, hatalomba juttatásával, a nagybirtokrendszer felszámolásával, a nagytőke szigorú korlátozásával kívánt egyfajta népi demokráciát megteremteni, amely aztán az ún. demokratikus szocializmus irányába fejlődik tovább.

Választási röplap 1947-ből (Politikatörténeti Intézet gyűjteménye, WWW.VALASZTASIROPLAP.HU)

A kommunista párt még ennél is tovább ment, és 1946-tól egyre inkább a szovjet mintát ajánlotta a magyar társadalom számára, mint amelyik nem diktatúra, hanem a közvetlen demokrácia megvalósításával a létező világok legdemokratikusabb berendezkedése, ahol egyszer és mindenkorra megszűnik az osztályok közötti áldatlan harc.

Ehhez az alapvető politikai nyelvi kerethez járultak további fontos témakörök: az újjáépítés, a béke és annak biztosítása, a népek barátsága, az antifasiszta szövetséges hatalmak és az európai demokráciák dicsérete, a Szovjetunióval szembeni kritikátlan hozsannázás, a jövőre orientált lelkesedés és optimizmus. Ez utóbbi miatt a politikai nyelv erősen aktivista vonásokat mutatott. Ebben a nyelvben a korábbi korszakhoz képest a világias értékek kerültek előtérbe, azaz deszekularizálódott. Ilyen volt például a munka jelentőségének értékelése, a munkát végző osztályok felmagasztalása.

Az egyenlőség felértékelése megmutatkozott még abban is, hogy a magyar törvényhozás az 1947. évi IV. törvényével eltörölt jó néhány rangot és címet. Eszerint tiltották a herceg, őrgróf, gróf, báró, nemes, primor, lófő, örökös főispán, titkos tanácsos, kormányfőtanácsos, vitéz stb. megnevezéseket. Kiterjedt a törvény a megszólításokra, mint a főméltóságú, nagyméltóságú, kegyelmes, méltóságos, nagyságos, tekintetes, nemzetes stb.

Nem terjedt ki a törvény az egyházi és tudományos címhasználatra, bizonyos közszolgálatban használatos elnevezésekre, és nem tartalmazott szankcionáló passzust. Ez az úr–szolga viszony nyelvi felszámolásával volt egyenértékű.

Ugyanakkor a parlamenti vitában már felmerült, hogy hiába törlik el a régi előjogokra utaló címhasználatot, ha helyettük újak keletkeznek. S a korszak végén, a demokráciaviták elhallgattatásával a tekintélyelvűség és ennek a Szovjetunió, Sztálin, majd Rákosi magasztalásával járó formája eluralta a közbeszédet. Az 1945 utáni demokráciabeszéd erejét mutatta azonban, hogy még a legsötétebb Rákosi-diktatúra is demokráciának, népi demokráciának nevezte önmagát. (Feitl István)

Kérdések és válaszok az 1944–1949 közötti magyar történelemről

Felszabadulás vagy megszállás volt 1945? Bábkormányt vezetett-e dálnoki Miklós Béla? Miért nem lett háborús bűnös Horthy Miklós? Mi volt a Dévaványai és a Vésztői Köztársaság? Kik voltak a kisnyilasok és mi lett velük? Miért volt szükség államformaváltásra 1946-ban? Ki milyen demokráciát képzelt el? Lehetett-e élni élelmiszerjegy nélkül? Új nyelven beszélt a politika? Miért a Kossuth-címer lett az ország jelképe? Kolhozok voltak-e a szövetkezetek? Mit gondolt a politikáról az utca embere? Ki volt az úr a Balkánon? Hogyan alakult a vallásszabadság ügye? Az ifjúság megforgatta az egész világot? Foglyul ejtette-e a politika a sportot?

A Napvilág Kiadó Kérdések és válaszok c. sorozata ezen kötetében több mint 120 kérdésre talál választ az olvasó a magyar történelem 1944–1949 közötti éveiről.