A kiüresedett, piramisszerű struktúra helyett szolidáris hálózatokra, nőmozgalomra van szükség. Ladányi Szerénától és Kéthy Annától a virágcsokrokig: Feitl István legújabb cikke a szociáldemokrata nőnap magyarországi történetét foglalja össze.
1920. február 17-én gyilkolták meg Somogyi Bélát és Bacsó Bélát, a Népszava újságíróit Horthy Miklós különítményesei. Kik voltak ezek a szociáldemokrata emberek, és hogyan alakult az emlékezetük?
A rendszerváltás után csak nagyon lassan ébredt rá Magyarország, hogy 1956 legfőbb sajátosságainak egyikét a jugoszláv példa alapján megalakult munkástanácsok képezték.
Fáradhatatlanul foglalkozott olyan, a nőket érintő szociális kérdésekkel, mint a védőnők képzettsége, a szülőotthonok, árvaházak, napközik, bölcsődék számának növelése, a gyermekétkeztetési kedvezmény emelése, valamint a lakásínség enyhítése.
Kilencven évvel ezelőtt, 1934-ben jelent meg az Apollo, a fiatal értelmiség egyik első önálló folyóirata, amely nemcsak az első, fiatalok által jegyzett vállalkozás volt, de baloldali humanista arculata miatt az akkori, jobbratolódó világban egy üde progresszív sziget is.
25 éve, 1999-ben indultak a Budapest-történeti kutatások a Politikatörténeti Intézetben. Feitl István cikke egy többrészes Budapest-történeti sorozatunk első írása.
„A munkásságra kívánom az olvasó figyelmét felhívni, arra a sok százezer asszonyra és férfira, akik kizárólag munkájukkal járultak hozzá az eredményekhez, két kezükkel építették és újraépítették a várost, és akik nap mint nap gondoskodtak élhetőségéről. A nagy többségről, akiknek szava kivételes alkalmakat leszámítva nem volt hallható, vagy nem hallgatták meg a hatalmasok sáncain belül.”
75 éve, 1948. június 12–14-én jött létre a Magyar Dolgozók Pártja (MDP). A párt az állam irányításában hasonló helyzetbe került, mint ma a Fidesz, de az MDP a monopolhelyzetét a következő két éven belül minden képzeleten felülmúló módon növesztette totálissá.
Milyen mezőgazdasági programmal előlegezte meg a szocialistákkal, kommunistákkal dolgozó Nyers Rezső a ’89-es átmenetet?
Tetten érthető az ősbűn: Horthy 1921-ben megbocsátott mindazoknak, akik a kínzásokban, mészárlásokban részt vettek, mintegy utólag megerősítve e cselekedetek érthetőségét, és az elkövetők meggyőződését. Azért is érdekes ez a könyv, mert emlékezetpolitikai szerepet is betölt, szembehelyezkedik a mai kormányzat és ricsajos jobboldali ellenzéke nézeteivel. Pontosabban azzal a múltlátással, amely a vörösterrorral szemben töröltetni kívánja a fehérterrort.