A 2002-es választás útelágazásnak bizonyult a Harmadik Magyar Köztársaság történetében. Orbán Viktor és a Fidesz négy év kormányzás után sokkszerű vereséget szenvedett, és fő ellenzékük, a szocialisták és a liberálisok szövetsége egy jól felépített kampánnyal többséget szerzett, így Medgyessy Péter lett az új miniszterelnök.
Az alábbiakban két korábbi tanulmányból vett idézetekkel idézzük fel a 2002-es választást és kampányt.
KAPCSOLÓDÓ PODCAST – A 2002-es ellenzéki „tökéletes kampány”
A 2002-es választás útelágazásnak bizonyult a Harmadik Magyar Köztársaság történetében, amelyhez három toposz is kapcsolódik:
1.) A „jóléti rendszerváltás” programjával kampányoló szocialisták (a liberálisok asszisztálásával) a szoros győzelem utáni osztogatással kiürítették az államháztartást, és innen egyenes út vezetett a gazdasági „elkúrás” utáni megszorító politikához, az őszödi beszédhez, majd a szociálliberális kormányzás összeomlása után a Fidesz 2010-es kétharmados győzelméhez;
2.) Orbán Viktor a 2002-es, sokkszerű veresége után indult el a populista politika irányába, és ekkor szűnt meg párttá lenni a Fidesz, amikor a szövetséggé alakulással 2003-ban a szakrális vezetővé avanzsáló Orbán leválthatatlan elnökként tért vissza a polgári körökre támaszkodva;
3.) A 2002-es kampány paradigmaváltást jelentett a professzionális mozgósításban, a politikusok karaktergyilkossági kísérleteiben, a negatív kampány megjelenésében, és ezért a magyar közéletet mérgező „mentális polgárháború” kiváltója volt.
Hogy valóban így van-e, azt Tóth Csaba és Lakner Zoltán politológusokkal beszéltük meg, miközben a 2002-es ellenzéki „tökéletes kampányt” is elemeztük. A moderátor Csunderlik Péter történész volt. Bővebben az adásról.
A podcastra feliratkozhatsz a Spotify-on és az Anchor.fm-en.
„A Fidesz […] négy éve készült az új választási ciklusra, s igen tudatosan építette fel sikerpropagandáját. A Millennium látványos megünneplése egész évben, a Millenáris Park kialakítása, az ún. országjáró mozgalom ingyenes propagandaanyagainak eljuttatása minden állampolgárhoz, az ünnepek sorozata, az alapkőletételek, az avatások s beavatások, a Széchenyi-terv meghirdetése, a Terror Háza megnyitása, a Nemzeti Színház áthelyezése az V. kerületből a Ferencvárosba, a kiemelkedő költségű Hídember és Bánk bán című film elkészítése mind-mind ebbe az irányba hatott. Az ünnepi kavalkád 2002 tavaszára fölgyorsult, s minden bizonnyal a miniszterelnök – az újra megválasztott miniszterelnök – Sándor-palotába költöztetésével érte volna el a fénypontját.
Összegezve: nagyon tudatosan fölépített sikersorozat, az álmok megvalósulása és a biztos győzelembe vetett hit motiválta a Fidesz választási kampányát, ahogy az egyik szlogenjük is mondta: „Első a tett, a szó a második.” […]
A biztos győzelem felé vezető úton azonban néhány akadály is föl-fölbukkant. Elsősorban a jobboldal saját köreiből. Leglátványosabb a Kövér-szindróma volt, bár a kormányfő tanácsadójának, a XXI. Század Intézet igazgatónőjének, Schmidt Máriának egy-két „megnyilvánulása” is mély nyomokat hagyott a választópolgárokban. Ami Kövér Lászlót illeti, alig volt olyan közéleti megnyilvánulása, amely ne torkollt volna botrányba vagy botrányközeli állapotba. Aligha véletlen, hogy pártelnöki pozícióját az akkor még nagyon szolidnak és polgárinak látszó Pokorni Zoltánnak adták át, közvetlenül a választások előtt. […]
Beköszöntött április 7-e, a választások első fordulójának a napja, s minden készen állt a leköszönő kormány újraválasztására.
Aki figyelemmel kísérte az eseményeket, láthatta, hogy az eredményközlést közvetlenül megelőző közvélemény-kutatások is egyértelmű és biztos Fidesz-győzelmet prognosztizáltak. […]
A kormánypártok körében ünnepi a hangulat, győzelmi mámorban csápoló fiatalok, az ellenzék oldalán falfehér arcú politikusok – egészen este 10 óráig, amikor a városi választási adatok is kezdtek beérkezni. […] S hamarosan robbant a hírbomba: a városlakó – főleg fővárosi – polgárok az ellenzék mellett voksoltak, s így a területi listán az MSZP 42,05%-os győzelmét hozta a választás első fordulója. Csak kevéssel maradt el tőle a Fidesz-MPP–MDF választási koalíció (41,12%). Harmadikként az SZDSZ (5,34%) jutott be a parlamentbe. Nem érte el a választási küszöböt a MIÉP (4,36%), a Centrum Párt (3,88%), a Munkáspárt (2,18%) és az FKGP (0,76%). Ez az eredmény lehetővé tette az ellenzéknek, hogy ismét koalíciós kormányzást folytasson, annál is inkább, mert az egyéni mandátumok megszerzéséért is jó eséllyel készülhetett a második fordulóra. Ez azonban nemcsak a választási esélyekben, hanem a kampány folytatásában is fordulatot hozott.”
(Bőhm Antal: Baloldali visszavágó – 2002. In: Parlamenti választások Magyarországon, 1920–2010. Szerk.: Földes György, Hubai László. Napvilág Kiadó, Budapest, 2010. 381–408.)
* * *
„Az első forduló előtti kampány csúcspontja az Orbán–Medgyessy-tévévita volt, amelynek már megrendezése körül is kemény csatározások folytak. Végül Orbán kívánságára április 5-ére, a kampánycsend előtti napra tették, nehogy a baloldali médiatúlsúly befolyásolja a megítélését. Sokan azt várták, hogy a jobb retorikai és debattőri képességekkel rendelkező miniszterelnök kerekedik felül, ehhez képest döntetlen körüli volt az eredmény.
Medgyessy nem a kritikára tette a hangsúlyt; inkább a Fidesznél is jobb kormányzást ígért, és sokak szerint szimpatikusabb benyomást keltett a túlzottan is magabiztos Orbán Viktornál.
Az első forduló a jobboldaliak megdöbbenésére az MSZP csekély listás győzelmét és a szabad demokraták parlamentbe jutását, valamint a MIÉP kiesését hozta. Az eredmények egy újabb szocialista-liberális kormány alakítását valószínűsítették.
A 2002. április 7-e és 21-e közötti két hét radikálisan különbözött minden addigi választási harctól, nem véletlenül használták rá a totális kampány kifejezést. A Fidesz minden elképzelhető eszközt bevetett az eredmény megfordítása érdekében. Az országot járó Orbán Viktort a kampány első szakaszában is fanatikus rajongó tömegek várták, de az első fordulós kudarc után előbb a Testnevelési Egyetemen, majd a Kossuth téren hatalmas tömeg előtt rendezett gyűlés minden korábbi méretet felülmúlt. […] A „nemzeti oldal” erejének összpontosítására szolgált az Orbán-beszéd záró jelszava: „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” […] a totális kampány döntő eleme a baloldali győzelem következményeivel való riogatás lett, amelyet a nyílt agitáció mellett kiegészített a modern kommunikációs eszközöket is használó, központilag szervezett „suttogó propaganda” és a kiadó feltüntetése nélküli szórólapok terjesztése. Az Orbán-kormány vívmányainak visszavételével, főleg
a gáz és gyógyszerek árának emelésével, a lakás- és tandíjhitel megszüntetésével, a tandíj bevezetésével ijesztegettek. A haza kerül veszélybe, ha nem a jobboldal kerekedik felül – ez volt a fő üzenet.
A szocialisták és a liberálisok békés hangvételű, defenzív, a vádakat cáfoló második fordulós kampányt folytattak, nem találva a totális kampány ellenszerét.
A második fordulóban a Fidesz sokat ledolgozott hátrányából, de fordítani nem tudott. A korábbi választásoktól eltérően a jobboldal képtelen volt elfogadni a vereséget: csalást és ármányt vélt felfedezni az eredmény mögött, feltüzelt híveivel a választások lezárulta után is folytatta a harcot.”
(Ripp Zoltán: Totális kampány, baloldali visszatérés – 2002. In: Parlamenti választási kampányok Magyarországon. Szerk.: Feilt István. Napvilág Kiadó, Budapest, 2016. 147–156.)
