A kritikai baloldalon hosszú hagyománya van a materiális kultúráról és a közösségek autonómiájáról való gondolkodásnak. A két területet mostanra leginkább a kortárs identitáspolitikák piaca köti össze: az etnikai, nemzeti, nemi kisebbségek vagy a különböző értékek alapján meghatározott csoportok szimbolikus fogyasztáson keresztül történő megmutatása megkerülhetetlen kérdéssé vált. A székely zászló ebben a keretben nemcsak etnopolitikai jelkép, a kisebbségi közösség politikai jellegének kikristályosítója vagy a székely identitáspolitika tárgya, hanem egyúttal a hétköznapi emberek számára is hozzáférhető, az otthonosságot és biztonságot megtestesítő tárgy is.

A PTI Társadalomelméleti Műhely könyvsorozatának legutóbbi darabja, a A székely zászló a politikától a hétköznapokig, elméleti szempontból is fontos munka, mivel a kortárs nacionalizmust a tárgyhasználaton keresztül, szimbólumhoz kötve vizsgálja. Így nemcsak a jelkép körüli politikai harcot és az etnopolitikai kontextust elemzi, hanem a hétköznapi helyzetekben, a hétköznapi emberek szimbólumhasználatát is beemeli a kutatásba. Ez a megközelítés, amely meghatározza a könyv szerkezetét is, a zászló „biográfiáját” követi. A szerző bemutatja a tárgy megtervezését, szimbólummá válásának folyamatát, előállítását és piaci terjesztését, továbbá elemzés alá veti a romániai magyar kisebbségi politika terepét, illetve a politika viszonyát az alulról jövő székely identitáspolitikához, végül kitér a zászló elterjedésére és személyes használatára is.

A beszélgetés résztvevői a székely zászló létrehozásának motivációit tágabb társadalomtudományi, politikai kontextusba helyezték. Papp kiemelte, hogy a kelet-európai etnopolitikai követelések szimbólumhasználata milyen egyértelműen kötődik a történeti előképekhez, az ősiség mítoszaihoz, jelen eseteben az önálló Erdélyi Fejedelemségről és a székely rendi berendezkedésről alkotott képzetekhez. Azokhoz a reprezentációkhoz, amelyekre az Erdély, Székelyföld felé irányuló magyar tömegturizmus is nagyban épít. A kulturális és történeti tartalmakon túl a szimbólum – 2004-es elfogadása óta – hozzájárult a székely identitáspolitika és a székelység mint politikai közösség kikristályosításához.

A zászló sikerének és elterjedésének hátterében a beszélgetés résztvevői elsősorban a strukturális okokat látták, a rendszerváltás, majd az EU-s csatlakozás eufóriáját követő kiábrándulást, az elszegényedést, a tömeges elvándorlást, a térség hagyományosan periferikus és szimbolikus pozícióját („ősiség”, „érintetlenség”, „természetközeliség”) említve.

A régiót érintő strukturális hatások közül a zászló felértékelődésében fontos tényező volt Székelyföld nemzeti (magyar) jellegének megerősítése, többek között a magyarországiakat célzó turizmuson keresztül. Ezek a strukturális kényszerek ugyanakkor beindítottak egy regionális önreprezentációs, otthonteremtési folyamatot is, amelyben egyre fontosabbá vált az identitás szerepe.

A zászló nem véletlenül lett ezeknek a folyamatoknak a megtestesítője – a beszélgetés résztvevői arra is kitértek, hogy az identitáspolitikákban használt szimbólumok hogyan generálják a tárgyhasználatot, hogyan ágyaznak meg a politikai cselekvésnek. A zászló ebből a szempontból az egységes közösség reprezentációját, a hagyományos nemzetépítések mintázatait, a szabadság kivívásának eszményét és a tüntetések képét eleveníti fel. A könyv emellett azt is bemutatja, hogy a politikai vagy közösségi ünnepeken való lobogtatásán és a magánházakra, tömbházakra való kitűzésének protest-gesztusain túl milyen más helyzetekben használják még a székely zászlót. Hogyan jelenik meg a karácsonyi, lakodalmi vagy születésnapi dekorációk között, sporteseményeken és könnyűzenei koncerteken?

Ebből fakadóan elméleti szempontból is fontos kérdésként fogalmazódik meg, hogy milyen biopolitikai vonatkozásai lehetnek a zászlóhasználatnak és általában az identitást megjelenítő tárgyaknak? Beszélhetünk-e a szimbolikus tárgyak biopolitikájáról? Milyen nemzetközi példák vannak erre?

A következő problémafelvetés, amelyre a kutatók a könyv kapcsán kitértek, a szimbolikus politikában használt tárgyak gyártása, forgalmazása, az ár-érték kialakításának kérdését érintette. Papp Szilárd István a magyar nemzethez kapcsolódó szimbolikus tárgyak piacának bővülését az identitás és a kulturális örökség megújításának folyamatával magyarázta, amit például az uniós vidékfejlesztési támogatások dinamizáltak olyan módon, hogy a turizmus infrastruktúrájának kiszélesedésével a helyi kultúrát és az identitást megtestesítő tárgyaknak is megnőtt a jelentősége. Az „etnoélmény” kialakításában nemcsak a tájházak hagyományos berendezései, a magyar nemzeti identitást megjelenítő szobrok és szimbólumok, hanem a helyi identitáspolitikára utaló tárgyak is szerepet kaptak. A székely zászló ebben a környezetben egyszerre válhatott a magyar nemzeti identitás helyi változataként a nemzeti szolidaritás szimbólumává és működhetett a székely autonómia megjelenítőjeként. Patakfalvi a zászló kapcsán azt is hangsúlyozta, hogy az első időszakban ez a jelkép a radikális jobboldali tárgyak kelléktárának székely megfelelőjeként került forgalomba, ennek a hálózatnak köszönhetően terjedt, később pedig az autonómiatüntetések gyarapodásával (2010 után), ahogy a román állammal szembeni ellenállás jelképe lett, a helyi kereslet is megélénkült iránta.

A beszélgetés utolsó részében Antal Attila az Orbán-rendszer és a helyi identitáspolitika viszonyára kérdezett rá.

A szimbolikus politika jobboldali hagyományában a határon túli magyarok kérdése fontos elem volt, ami a rendszerváltás után a magyar jobboldal különböző versengő csoportjait egységes platformra tudta hozni.

A határon túli magyar közösségekkel való szolidaritás intézményesülésének legfontosabb állomása a kettős állampolgárság és magyarországi választójog lehetővé tétele volt, aminek során a székely zászló egy újabb jelentéssel gazdagodott. A magyarországi önkormányzatok épületeire, az Országházra és az állami intézményekre kitűzött székely zászlók a helyi autonómiaharcon túlmutató magyar etnikai szolidaritás jelképévé emelkedtek.

Az Orbán-rendszer azonban nemcsak a jobboldali ideológia megerősítésével és az egységes nemzeti hálózat aktivizálásával, hanem a helyi politika ellenőrzésével, a NER-hez való kapcsolásával is tevékenyen alakítja a székely identitáspolitikát.

Ez az ellenőrzés a helyi politikai berendezkedés struktúrájából is fakad, ahogy Papp fogalmaz: „a NER 2010 előtt már Erdélyben kiépült, különösen Székelyföldön”. Azzal, hogy bemutatja a székely zászló székelyföldi pályafutását, a könyv akár ennek megértéséhez is hozzásegítheti az olvasót.