„Liska Tibor reneszánsz szellemű ember volt. Sokoldalú zseni, aki nem kertelt” – emlékszik vissza Matyasovszki Valéria közgazdász, aki az 1980-as években a trieszti Kelet-Európa Tanulmányok és Dokumentáció Intézetének kutatójaként jelentős szerepet játszott Liska Tibor olaszországi elfogadtatásában.[1] Egy másik olasz rajongója, a reformbaloldalhoz tartozó Edwin Morley-Fletcher közgazdász 1984-ben azt írta, hogy Liska látszólagos „őrültsége” valójában rendkívül meggyőző racionális logikán alapul.[2]

Nem emlékszem pontosan, mikor hallottam először Liska Tiborról. Arra viszont igen, hogy amikor 2007 és 2009 között posztdoktori ösztöndíjas voltam a kelet-piemonti egyetemen, részt vettem egy összehasonlító kutatásban a szocialista és posztszocialista tulajdonviszonyokról. Nem lévén közgazdász végzettségű, a téma nem annyira izgatott. Őszintén megvallom, végigszenvedtem a szakirodalom átböngészését és az esettanulmány megírását. Egyetlen emberre emlékszem, akire naiv rajongással tekintettem akkor is, még ha alig értettem a bonyolult gazdasági és társadalomelméleti modelljét: Liska Tibor.

Amikor tehát három évvel ezelőtt elnyertem néhány olasz kollégával egy OTKA-szerű pályázatot a nyugat- és kelet-európai, baloldali ihletésű gazdasági és társadalmi reformelképzelésekről 1975 és az ezredforduló között, már nem volt kérdés, hogy mivel, sőt egészen pontosan kivel szeretnék foglalkozni.

E rövid írás nem vállalkozik Liska Tibor életrajzi portréjának megrajzolására, sem elméletének részletes bemutatására. Ha minden igaz, hamarosan megjelenik a European Review of History-ban egy tematikus lapszám, amely a kutatásainkat és kérdésfelvetésünket összegzi. Liska életművéről készített tanulmányomat később magyarul is meg szeretném jelentetni. Jelen évfordulós írást ezért kedvcsinálónak szántam mindazok számára, akik vagy olvastak tőle, vagy hallottak róla, de már nem feltétlen tudják hova helyezni életművét, és még inkább a fiatalabbaknak, akik jó eséllyel semmit nem tudnak erről a rendhagyó gondolkodóról. Érzékeltetni szeretném Liska szellemi nagyságát, és jelezni a téma kutatóinak, hogy van még bőven dolgunk vele, mert amit én tudtam elvégezni az utóbbi pár esztendőben, az csupán előtanulmány egy átfogó élet- és korrajzhoz. Emellett be szeretném bizonyítani, hogy az eddig végzett levéltári mélyfúrások

új megvilágításba helyezik a társadalomtudományokban megrögzült, a neoliberális sokkterápia elkerülhetetlen diadaláról szóló magyar és nemzetközi diskurzust.

Egyéni kutatásaink váratlanul közös eredménye ugyanis az lett, hogy

igenis léteztek alternatívák az 1980-as években.

Ezek nem romantikus, modernellenes álmodozások voltak, mint a népi írók „harmadik útja”, hanem racionális elképzelések. És bármennyire furcsának tűnhet a szocialista reformközgazdászok országában, egyetlen ember vette a fáradságot Magyarországon, hogy a merev, túlközpontosított és bukásra ítélt rendszer elméleti kritikájából kilépve aktív szerepet vállaljon a gazdaság átfogó megreformálásában.

Liska Tibor nem hitt a menedzserszocializmusban, sem az állami redisztribúcióban. Azt gondolta, hogy

csak a vállalkozó szellemiséget ösztönző szocializmus versenyezhet egy olyan globális kapitalizmussal,

amelyből az 1930-es évektől hiába próbálta magát kivonni az önellátásra törekvő sztálini „klasszikus” szovjetrendszer. Az 1960-as években Liska egy egész rendszerszintű elméletet épített fel az Új Gazdasági Mechanizmus működtetésére (ennek keretében készült 1965 körül a leghíresebb műve, az 1988-ig csak kéziratban forgó Ökonosztát). Majd azt tapasztalva, hogy a Kádár-korszak gazdaságirányítási kereteit nem lehet kikezdeni, mikroszinten folytatta tevékenységét, és az 1980-es évek elején gazdasági kísérleteket indított ott, ahol csak tudott.

Elméletét és gyakorlati eredményeit vehemensen terjesztette, mert érezte a kortársak óvatosságát és bénultságát. 1982. január 28-án azzal teremtette le Kornai Jánost a Közgazdaságtudományi Egyetem nagyelőadójában, többszáz tomboló hallgató előtt rendezett vitaestek egyikén, hogy „…olyanfajta tudóskodás ez [mármint Kornai előadása], amelyik azt nézi, hogy pontosan meddig ér a szar, és milyen a szar, és nem azt, hogyan lehet ebből kimászni. Ami alapvető különbség, mert ha valaki a szart akarja elemezni, és azt akarja méricskélni, hogy nyakig ér-e, vagy már befolyik-e a számon, és a szemembe folyik-e és marja-e is azt – az egészen másfajta hozzáállás, mint az, amelyik azt mondja: teljesen mindegy, hogy meddig ér, csak gyorsan ki kell belőle mászni”.[3] Kornai nagyságára vall, hogy ezt le merte írni önéletrajzában, és Liska nagyságára vall, hogy elvállalta a jégtörő hálátlan szerepét. Kornai annyira tisztelte Liskát, hogy az ominózus vitára készített anyagában leszögezte ugyan, hogy nézete szerint „a Liska-koncepció nem állja meg a tudományos megalapozottság próbáját”, de hozzátett egy rendkívül lényeges gondolatot: „A társadalmi változásokat azonban rendszerint nem tudományos gondolatok készítik elő, hanem olyan eszmék, amelyeknek mozgósító hatásuk van. A Liska-féle koncepciónak mozgósító – mégpedig, azt hiszem, alapjában véve jó irányba mozgósító – hatása van.”[4] Az 1982. március 17-én szintén vitára hívott Berend T. Iván – a Közgazdaságtudományi Egyetem volt rektora és MTA-tag történész – nem volt ennyire nagyvonalú a magát makacsul szocialistának valló, de saját útját járó közgazdásszal: „Mítoszokkal hálátlan feladat vitázni. Márpedig, ha Liska Tiborral szembesítem nézeteimet, elkerülhetetlenül beleütközhetek valami furcsa bontakozó mítoszba: Liska személyében közgazdasági csodadoktor, próféta jár körünkben. Márpedig prófétákkal nem lehet vitatkozni.”[5] Ma már tudjuk, hogy Berendnek – aki akadémikus pozícióból lenéző rosszindulattal fordult a Közgázon épphogy megtűrt, nem rendszerkonform közgazdász felé – egyáltalán nem volt igaza. Liska nem volt csodadoktor, sem utópista. Az 1990-es években Kopátsy Sándor közgazdász bátor gondolkodóként írta le, akit nem lehetett cenzúrázni. Tíz évvel ezelőtt pedig Farkas Zoltán gazdasági szakíró szellemi forradalmárnak nevezte, mert mindig előrébb tartott, mint kortársai.[6]

Liska Tibor születésének századik évfordulója vissza nem térő alkalom arra, hogy újra felfedezzük jelentőségét.

 

Liska Tibor nem közgazdasági modellt alkotott. Amit később Liska-modellnek neveztek, az egy matematikai alapú absztrakció, aminek megvan az elméleti hasznossága, de nem igazán visz közelebb Liska életművének megértéséhez. A közgazdaságot nem tananyagnak tartotta, hanem olyan kísérleti tudománynak, amit csak a terepmunka igazolhat. Már az első jelentős kutatási eredménye is (Liska–Máriás mutató, 1953) csak látszólag szólt a termelői árak kérdéséről. Valóban nekiment a „klasszikus” rendszer tabujának, azaz annak, hogy az árak igazodnak a világpiaci bázishoz.[7] Liska azt vallotta, hogy szocialista országokban  árucikkek beárazása nem függetleníthető a (kapitalista) világgazdaság folyamataitól. Ma ez evidenciának számít, de az 1950-es évek elején nagyon eretnek gondolatként hatott. Az 1956-os forradalom után – amely Liska Tibort a Pénzügyminisztérium frissen kinevezett tisztviselőjeként érte – a fiatal közgazdászt elbocsátottak állásából, 1957. márciusában a MUK – „Márciusban újrakezdjük” jelszó – idején rövid ideig őrizetbe vették, majd soha többé nem engedték felelős államigazgatási pozícióba vagy egyetemi katedrára. Liska több mint tíz évig alkalmi munkákból és rövid távú szerződésekből élt. 1969-ben engedélyezték neki, hogy létrehozzon egy kislétszámú Vállalkozáskutató Csoportot (VKCS) a Közgazdaságtudományi Egyetemen, a Magyar Nemzeti Bank, majd később a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával.
 

 
Nagy lélegzetű műveit pedig évtizedekig nem adták ki. Nemcsak a debürokratizált, termosztáthoz hasonlított, „önműködő” szocialista államot felvázoló Ökonosztátra gondolok, amit a pártapparátusban dolgozó barátja, Turánszky Miklós 50-60 példányban sokszorosított, és nem hivatalosan ismert volt a közgazdászok között. (Az első szamizdatok egyike lett!) Hanem például a Szent barmunk – A politika alaprendje címet viselő, 1969-ben (a prágai bevonulás után) írt műve is csak 1989-ben jelentethetett meg, amikor már senkit nem érdekelt az alapfelvetése. Miközben a Szent barmunkban Liska

bárkinél világosabban és kíméletlenebbül mutatta be a nemzetállami szuverenitáskultusz zsákutcáját a globalizáció korszakában.

Azt látta(tta), hogy a KGST és az ún. szocialista közösség valójában nem más, mint össze nem kapcsolt, autisztikus módon viselkedő mikroszigetek mesterséges, ezért működésképtelen egysége.[8] Hasonló sors várt az 1972-ben szűk szakmai körben megvitatott zseniális kéziratára, melynek címe Tulajdonreform. A személyes társadalmi tulajdonon alapuló szocialista vállalkozási rendszer vázlata. Ebben Liska levonta a következményeket a gazdasági mechanizmus kudarcából, és meghirdette az új szocializmus politikai gazdaságtanát. Szerinte az államszocialista gazdaság strukturális problémáját az állami monopóliumrendszer képezte. A reformot egy új társadalmi kiegyezés valódi alapjaként képzelte.

Pillérei a Liska-féle elmélet főbb elemei, például a társadalmi örökségtőke, amivel minden állampolgár születése pillanatában résztulajdonossá válik az összvagyonból, és a hozzá kötődő személyes társadalmi tulajdon.

A kulturális és szociális szférában a civil társadalom által fenntartott mecenatúra-rendszert vázolt fel az önkényes állami redisztribúció helyett. Azt azonban egy biztosított létminimum-rendszerrel korrigálta, ami részben a marxi szükséglet szerinti elosztásnak felelt meg. Hirdette továbbá a szabad tőkemozgást (mindezt 1972-ben, Magyarországon!) és a hozzá kapcsolódó szabad munkaerőpiacot, mert „a társadalmi tőke legdinamikusabban változó elemét, a munkaerőtőkét is társadalmi vagyonként kell kezelni” és külön kiemelte az agyelszívás negatív hatásait a félperifériás régiókra. A wallersteini világrendszer elméletet követve az univerzális vállalkozói rendszert a családhoz kapcsolta, mint gazdasági aggregátumot. Nem utolsósorban világosan leírta a szocialista országoknak a tőkekoncentráció hiányából fakadó leküzdhetetlen lemaradását a fejlett tőkés világtól, amit csak súlyosbított a KGST kétoldalú barterezési gyakorlata. A globalizálódó és az általa anarchikusnak nevezett világgazdaságban csak feltőkésített vállalkozókkal és konvertibilis valutával lehetett volna szocialista alapállásból versenyezni.[9]

A következő évtizedben Liska Tibor arra tett kísérletet, hogy mikroszinten valósítsa meg az új szocialista társadalom alapjait.

1976–1977-ben kidolgozott egy részletes, organikus turisztikai fejlesztéskoncepciót az egerszalóki térségre. Majd 1979–1980-ban az ő ösztönzésére a VKCS munkatársai számos interjút készítettek Budapest környéki gebinben működő vállalkozókkal, akik a gazdasági munkaközösségek (GMK) 1982-es bevezetése előtt, megfelelő jogi forma hiányában „szürkén” üzemeltettek éttermeket és kocsmákat. Továbbképzéseket is szerveztek számukra, ahol egy új, szabályokon és munkaetikán alapuló vállalkozáskultúrát igyekeztek terjeszteni. 1980-tól végül elindultak a konkrét gazdasági kísérletek különböző termelőszövetkezetekben. Először – és még nem kifejezetten Liska elméletére alapozva – a Baranya megyei Baksán, majd a Somogy megyei Igalpusztán – 1981 márciusában nyilvános árverés döntött egy istálló hároméves koncesszióba adásáról. 1981 őszén végül nagyobb szabású kísérleti gazdálkodás indulhatott – már nagyrészt Liska elképzelései alapján – a szentesi „Felszabadulás” termelőszövetkezetben.
 

 
A kísérlettel a sajtó is bőven foglalkozott, és hősként ünnepelte a „szentesi bátor embereket”,[10] akik bevállalják a vállalkozói létet.

A kísérlet azonban legalább olyan sikeresnek bizonyult, mint amennyire politikailag kezelhetetlennek.

Az érintett családok komoly jövedelmet termeltek, míg azok, akik nem vettek részt a kísérletben, rosszul leplezett irigységgel fogadták a jelenséget. Miután a szegedi egyetemtől és a Csongrád megyei pártbizottságtól is negatív jelzések futottak be, a kísérletet 1982 végére súlyos bírálattal illették, és lényegében ellehetetlenítették.[11] Éppen akkor, amikor a sajtóban megjelent beszámolókon felbuzdulva tsz-elnökök, üzemvezetők, mérnökök és menedzserek fordultak a Vállalkozáskutató Csoporthoz, mert részt akartak venni a kísérletben. A VKCS irattára aprólékosan dokumentálta Liska 1980–1985 közötti vállalkozási kísérleteit – útijelentések, tervezetek és számítások, gyűlések jegyzőkönyvei.

 

*

 

Liska Tibor nagyobb formátumú közgazdász és gondolkodó volt, mint eddig feltételezték. Levéltári kutatással feltártam Liska nemzetközi beágyazottságát – elsősorban, de nem csak Olaszországban, ahol már 1966-ban járt annak a milánói kutatóközpontnak a nemzetközi konferenciáján, amelyről Johanna Bockman azt írta 2011-es könyvében, hogy a Centro ricerche economiche e sociologiche dei paesi dell’Est (Kelet-Európa kutató gazdasági és társadalomtudományi központ – CESES) volt a későbbi transznacionális, „nyugat-keleti” neoliberális irányzat keltetője.[12] Az 1960-es években valóban az olasz gyáriparosok szövetsége támogatta a központot, de Liska 1966-os és 1967-es előadásai semmilyen „kapitalista elhajlásról” nem tanúskodnak.

Ő egy pillanatig sem volt neoliberális, élete végéig alapvetően szocialistának vallotta magát, aki egy igazságosabb társadalomban hisz.

 

 
A CESES konferenciáin előadásokat tartott, amiket olaszul kiadtak, és az Ökonosztát alaptételeit hangoztatva ugyanúgy elutasította az államszocializmus, mind az államkapitalizmus monopóliumokon alapuló gazdasági rendszerét.[13] Liska recepciója, amely az 1960-as években az olasz és nyugat-európai középjobbról érkezett, húsz évvel később már a reformpárti baloldalról és a szociáldemokratáktól jött. Vagyis azok között visszhangzott, akik világosan érzékelték a mélyülő globalizáció kihívását mind a nyugati, mint a keleti világra, és azt gondolták, hogy a világgazdaság gondjai nem az 1970-es években megálmodott kelet-nyugati konvergenciával, hanem egy globális reformelképzeléssel orvosolhatók. 1982 és 1990 között Liska szoros szakmai kapcsolatot épített ki elsősorban olasz, de más nyugat-európai közgazdászokkal is (Edwin Morley-Fletcher, Domenico Mario Nuti, Norman Macrae, Gunnar Adler-Karlsson), akik hozzá hasonló módon

próbálták összekapcsolni a versenyképesség és társadalmi szolidaritás ügyét.

Liska Tiboré egy még jórészt feltárásra és sokoldalú elemzésre váró életmű. Már most látszik azonban, hogy ragyogó intellektusa és társadalmi aktivizmusa többet érdemel az utána jövőktől, mint amennyit eddig kapott. Elméletének és gazdasági kísérleteinek kutatása arra is serkent, hogy átgondoljuk a magyar és kelet-európai rendszerváltások történetét.

Voltak-e alternatívák? Liska Tibor munkássága azt mutatja, hogy lettek volna – ha figyelembe veszik őket.

 

[1] Interjú Matyasovszki Valériával. Budapest, 2022. december 8.

[2] Edwin Morley-Fletcher: C’è una logica in questa follia. Politica ed economia, 1984/12. 22–23.

[3] Kornai János: A gondolat erejével. Rendhagyó önéletrajz. Osiris, Budapest, 2005. 288.

[4] János Kornai: Comments on Tibor Liska’s Model of Entrepreneurship. Acta Oeconomica, 1982/3–4. sz. 460.

[5] Berend T. Iván felszólalása az 1982. március 17-én rendezett vitán. Open Society Archives (HU OSA) f. 356-2-6. Personal papers of Schiffer Pál, b. 2. Mások tanulmányai. Vita Liska Tibor vállalkozói szocializmus koncepciójáról.

[6] Farkas Zoltán: „Szellemi forradalmár. Deviáns géniusz”. Hvg.hu, 2015. október 25.

[7] Liska Tibor–Máriás Antal: A gazdaságosság és a nemzetközi munkamegosztás. Közgazdasági Szemle, 1954/1. 75–94.

[8] Liska Tibor: Szent barmunk – a politika alaprendje. Betűvető Kisszövetkezet, Budapest, 1989. 105–106.

[9] HU OSA f. 361-0-8. b. 16. Personal papers of Hegedüs András. Writings by others. Liska Tibor: Tulajdonreform. A személyes társadalmi tulajdonon alapuló szocialista vállalkozási rendszer vázlata. Az 1972. április 26-án lezajlott munkahelyi vitára készült koncepció.

[10] R. Székely Julianna: A szentesi bátor emberek. Új Tükör, 45. (1981) 6–8.

[11] A kivizsgálás iratai a család tulajdonában lévő hagyatékban találhatók. Fontos még Törzsök Erika szociológus kéziratos tanulmánya: A szentesi Felszabadulás mgtsz. szocialista vállalkozási kísérlete, 1982. május.

[12] Johanna Bockmann: Markets in the name of Socialism. The Left-Wing Origins of Neoliberalism. Stanford University Press, Stanford, 133–156.

[13] Az 1966. szeptemberében Firenzében tartott nemzetközi tanácskozást követően kiadott tanulmánykötetben Liska Tibor előadása is szerepel: Una nuova ipotesi sul meccanismo dell’economia socialista. In: J. Marczewski és mások (szerk.): Il sistema dei prezzi nell’Est europeo. FrancoAngeli, Milano, 1967. 278–286. Az 1967-es Tremezzóban tartott CESES tanácskozásról is kötet készült, ebben szintén szerepel Liska-tanulmány: Problemi attuali dell’economia dell’Ungheria. In: P. Scaramozzino (szerk.): Problemi attuali dell’economia dei paesi dell’Est. Quaderni della rivista „Il Politico”, 6. (1969) 199–220.