A 35 éves Politikatörténeti Alapítvány (PTA) és a 10 éves Társadalomelméleti Műhely (TEM) közös konferenciát rendezett 2025. szeptember 4-én XXI. századi dilemmák címmel. A rendezvény célja a társadalmi egyenlőtlenség, a politikai oldalak átalakulásának és a baloldali társadalomelmélet előtt álló kihívások mélyebb megértése volt.

Közhely, de a társadalmi valósággal való szembenézés bármilyen társadalomtudománynak kulcsfontosságú programja, a valóság ismerete nélkül nem beszélhetünk kritikai társadalomtudományról. Szekeres Imre, a PTA kuratóriumának elnöke megnyitójában pontosan ezt a gondolatot vetítette előre, amely a rendezvény mindhárom paneljének egyfajta közös kiindulási pontként szolgált, és hangsúlyozta a kritikus gondolkodás, az igazsággal való szembenézés szükségességét akkor is, ha az bizony kellemetlen.

A rendezvény nem pusztán valamiféle elméleti alapvetés funkcióját kívánta betölteni, hanem az elmélet és a gyakorlat egységével szembesítette a hallgatóságot. Mindez már a magyar társadalom egyenlőtlenségeivel foglalkozó első panelben kiderült, amelyben Kovách Imre szociológus és Szabó Andrea politológus-szociológus beszélgettek Forgács Ivánnak, a Népszava munkatársának moderálásával. A szóban forgó társadalmi valóság ugyanakkor meglehetősen kiábrándító képet fest, hiszen – ahogyan Szabó Andrea megfogalmazta –

az Orbán-rendszer „gyarmatosította” a magyar társadalmat, ami azt jelenti, hogy a politikai rendszer kialakította azt a szavazói kört, akik olyannyira lojálisak, hogy szavazatukért nem várnak valódi társadalmi és kormányzati teljesítményt.

Ezt a rendszert – Kováts Imre kutatásai alapján – az a hihetetlen mértékű társadalmi „integráció” alakította ki, amelyet az Orbán-rendszer nagyon tudatosan épített fel: a kormányzati stabilitás dermesztő garanciája a szegénységben élő alsó egyharmad, a szintén kiszolgáltatott középcsoportok és az erős politikai befolyással rendelkező felső középosztály és elit.

A legrosszabb helyzetben lévő társadalmi csoportok saját vélt biztonságuk érdekében hajlamosak a rendszerre szavazni, hogy élethelyzetük legalább ne romoljon tovább.

Ugyanakkor az is érezhető, hogy jelentős változás áll be a rendszer legitimitását illetően: amíg a 2010–2020 közötti időszak – az uniós források bőségére alapozott gazdasági növekedés, a közmunkaprogram és a munkaerőpiaci változások következtében – sokak számára valamiféle „aranykorként” idéződik fel, addig 2020 után jelentős a rendszer legitimitásvesztése, a bűnözés és a mentális egészségügyi problémák növekedése, a házasságok számának és a termékenységei mutatónak drámai csökkenése, a különösen súlyos megélhetési nehézségek és egyéb problémák miatt. Szabó Andrea és munkatársainak kutatásai rámutattak, hogy

a Fidesz szavazói bázisát tekintve kulcsfontosságúak a helyileg integrált emberek („véleményvezérek”), a felső középosztály meghatározó spektruma, valamint a vidéki, idős, illetve aluliskolázott csoportok.

Szabó Andrea arra is felhívta a figyelmet – amit a kormányzati kommunikáció iránya is mutat –, hogy az Orbán-rendszer fennmaradása azon (is) múlhat: újra összeáll-e egy olyan szavazói bázis, akik úgy érzik, hogy a rendszer bukásával sokat veszíthetnek.

A kortárs baloldalról és jobboldalról Bozóki András politológus, Szigeti Péter jogfilozófus, valamint Szűcs Zoltán Gábor politológus beszélgetett Galgóczi Eszter politológus moderálásával.

Az ideológiák tekintetében elengedhetetlen a történelmi távlátok és kontextusok vizsgálata,

ezért is vázolta fel a jobb- és baloldal alakulását Bozóki András a felvilágosodástól napjainkig, különös tekintettel arra, hogy a hidegháború igen jelentős hatást gyakorolt az ideológiákra és ebben érdemes keresni a kortárs jobboldali dominancia egyik legfőbb okát. A mai politikai rendszerek fokozódó radikalizálódásának megértése szempontjából kulcsfontosságú annak elemzése, hogy a hagyományos osztályalapú politika hogyan adta át helyét új törésvonalaknak, köztük a bevándorlásnak, az identitáspolitikának és a nacionalizmusnak, miközben a jobboldal bizonyos értelemben még mindig az állami beavatkozás és a neoliberalizmus ellentétében értelmezi önmagát. Mindebből az következik a beszélgetés résztvevői szerint, hogy bár a jobb- és baloldal továbbra is iránymutató kategóriák, de tartalmuk jelentősen megváltozott, és ehhez kell alkalmazkodnia bármilyen társadalomkritikai kiindulópontnak. Szigeti Péter amellett érvelt, hogy

a korszakokon átívelően mást és mást jelentő jobb- és baloldaliság fogalmait nem érdemes kidobni, azok továbbra is használhatók, orientáló irányok a világnézetek tekintetében.

Szigeti szerint mivel a baloldal több évtizede defenzívában van, s bekövetkezett egyfajta jobboldali korszak, ezért a baloldalnak érdemes lenne a kortárs osztályviszonyokat figyelembe vevő transzformatív politikát kialakítani, amely épít a globális kapitalizmus kritikájára. Szűcs Zoltán Gábor kifejtette, hogy manapság a jobboldaliság az erőre támaszkodva a biztonság ígéretét állítja középpontba, s azért nagyon nehéz baloldali álláspontot képviselni, mert a világ hihetetlenül bonyolulttá vált, és a baloldal továbbra is a társadalmi jelenségek mögötti összefüggések megértéséből indul ki. Szűcs amellett érvelt, hogy

a baloldal megközelítései a 19–20. százai helyzetekre kerültek kialakításra, ezért érdemes lehet túllépni ezen a hagyományon, és belátni azt, hogy a politikai baloldal halott, mert csak ezek figyelembevételével fogalmazhatja magát újra a baloldal.

A harmadik panel a baloldal elméleti kérdéseivel és dilemmáival foglalkozott. Földes György történész, a jelenlegi formájában működő Társadalomelméleti Műhely alapítója a baloldal aktuális kihívásai kapcsán egy átfogó elemzést tett közzé 2024. március 7-én a Népszava Szép Szó mellékletében A baloldaliságról címmel. Erre visszautalva hangsúlyozta, hogy csakis az egymásra való reflektálás és diskurzus útján tudunk tovább haladni, míg a vita megtagadása súlyos öngyengítéshez vezet.

A baloldal számára kulcsfontosságú egy, a politikai baloldalt is megalapozó olyan társadalomkritikai elemzés, amely ezer szállal kötődik a valósághoz, ugyanakkor értékalapon elemzi azt.

Az elmélet Földes szerint nem lehet „féllábú”, tehát nem állhat meg a valóság kritikai megragadásánál, hanem politikai következményeket is kell hordoznia, és az értelmiségnek igenis kell, hogy legyen politikai felelősségvállalása. Ugyanakkor

a baloldali értelmiség szerepét politikai tanácsadók és marketingesek vették át, ezen a helyzeten pedig az segíthet, ha a baloldali értelmiség önkritikát is gyakorolva (nem csak a pártok sikertelenségét hangoztatva) képes az Antonio Gramsci által leírt szerves értelmiséggé válni, és felismerni azt, hogy az elméletnek és ideológiának nemcsak leíró, hanem a fennálló rendszert megváltoztató funkciója is van.

Mindebből az következik, hogy elméleti és jövőorientált megalapozás nélkül nincs esélye a baloldali kibontakozásnak, csakis így tud ismét a munkássághoz szólni a baloldal a kapitalizmus radiálisan megváltozott körülményei közepette. Földes továbbá Ernesto Laclau-t idézve felhívta arra is a figyelmet, hogy nincs hegemónia népi identitás megkonstruálása nélkül. Kiss Viktor politológus, ideológiakutató kifejtette, hogy a jobboldali hegemónia úgy alakulhatott ki, hogy a baloldal egészen egyszerűen „levonult a pályáról”. Szerinte

a magyar baloldal apályában kulcsszerepet játszott, hogy a jobboldal jelentő intellektuális munkát végzett el, s emiatt kulcsfontosságú lenne a baloldal számára a társadalomelméletbe való beruházás.

Ezen kívül pedig a baloldalnak szakítani szükséges a pártpolitika elsődlegességén alapuló mentalitásával, és sokkal magasabb fokú intellektuális igényességre kell törekednie. Éber Márk Áron szociológus számára a „mi a teendő” kérdésének vizsgálata volt az elsődleges szempont, s ehhez ugyancsak Gramscit ajánlotta a baloldal számára, aki Éber szerint igen termékeny forrásvidéke lehet a baloldal elméleti újragondolásának. Felhívta arra is a figyelmet, hogy

a kortárs politikára érdemes úgy tekinteni, mint a háború folytatása más eszközökkel, és a jobboldali hegemóniával szemben egy új ellenhegemóniát kellene építeni.

Ehhez pedig arra is szükség van, hogy ki tudjon bontakozni azok bátor cselekvése, akik készek a történelmileg lehetséges célokért cselekedni. Vagyis, hogy ha a jövőben szeretnénk baloldalt építeni, akkor már most érdemes megtalálni azokat az embereket, akik képesek mindezt elgondolni és felépíteni. Csigó Péter szociológus szerint az igazi baloldali elméletnek a társadalom önmegértését szabályozó, kollektív mítoszvilágot, és benne mindenekelőtt a neoliberalizmust kell kritizálnia. Csigó szerint önmagában

azzal, hogy mind a Trump-jelenség, mind az európai szélsőjobb felemelkedése mögött azt a jelenséget látjuk, hogy a populista jobboldal magához láncolta a munkásokat, még nem tudjuk leírni a korunk radikalizálódását.

Továbbá mítosznak tekinthető az is, hogy a baloldal feladata pusztán az lenne, hogy visszaszerezze az elvesztett munkásosztályt, ugyanis a neoliberális rendszer már régen cserbenhagyta a munkásságot. A helyzet tehát sokkal súlyosabb Csigó szerint, és ezt a baloldalnak fel kell ismernie: az egyenlőtlenségi és emancipációs problémákra fókuszáló baloldali diskurzus ugyanis azt feltételezi, hogy a neoliberális társadalom nem szenved súlyos problémáktól, vagyis azt gondolja, hogy a képviseleti rendszer hatékony, és egy szervezetlen kapitalista társadalomban is lehetséges osztályképviselet. Csigó szerint ez súlyos tévedés, mivel a neoliberalizmus lerombolta a szervezett tömegképviseletet.