Meg kell értenünk tényleges helyünket a világban, mégpedig azért, hogy végre leszámoljunk a rendszerváltás korának illúzióival. Ezek az illúziók mélyen munkálnak az emberekben az átmenet óta. Meghatározzák azt, ahogyan a múltunkat és a körülöttünk zajló folyamatokat érzékeljük, ahogyan az Orbán-rendszert megítéljük – mondja Gerőcs Tamás azzal kapcsolatban, hogy mi motiválta legújabb könyve megírása során.
Véleménye szerint éppen azért kell könyörtelenül és kompromisszumok nélkül végig gondolni mindezt, hogy utána valódi kérdéseket tehessünk fel, és valódi politikai cselekvés lehetőségéhez jussunk el.
PODCAST – Magyarország függő fejlődése. Függőség és felzárkózás globális történeti perspektívában
A PTI-TEM podcastjának legújabb adásában Kiss Viktor politológus, ideológiakutó és Marikovszky Andrea művészettörténész beszélgetett Gerőcs Tamással a Helyzet Műhely könyvek első kötete apropóján:
A podcastra feliratkozhatsz a Spotify-on és az Anchor.fm-en.
A kötetből a cikk végén szemelvényeket közlünk.
Az adás első részében azt a kérdést vetették fel, hogy egyáltalán mi legyen az a pont, ahonnan kiindulva beszélhetünk az elmúlt időszakról. A főűramú tudományban és médiában ez egyértelműen a rendszerváltás korszaka, ami hibás megközelítés, hiszen „1989 előtt is volt történelem”.
Gerőcs szerint az államszocializmus, azon belül is a hatvanas-hetvenes évek folyamataiból kell kiindulni, amikor is az ország megkezdte sajátos betagozódását a kapitalista világrendszerbe.
A feladat az, hogy megértsük azokat a lehetőségeket és modelleket, amelyek mentén mind 1989 előtt, mind a kilencvenes években megtaláltuk saját félperifériás válaszainkat a bennünket érő kihívásokra.
„Én azt látom, hogy a mostani rezsim, vagyis a NER nem a kívánatos fejlődési iránytól való eltérés, vagy valamiféle zsákutca, hanem a félperifériás kapitalista függő fejlődés maga. Ironikusan fogalmazva: ezt tetszettek választani, úgyhogy ezt kell szeretni.
KAPCSOLÓDÓ – Marikovszky Andrea interjúja Gerőcs Tamással:
Magyarország függő viszonyok között fejlődik. E folyamat társadalmi és ökológiai terhe abból fakad, hogy másutt jelennek meg a költségek, mint ahol a hasznok. Hogyan szabadulhatnánk ki a félperiféria függő viszonyaiból? Mit tudna rajtuk változtatni egy kormányváltás?
Az Új Egyenlőség cikke itt érhető el.
a baloldal újrafogalmazása csak akkor működik, ha újra tartalommal tudjuk megtölteni az antikapitalizmus jelentését, „ha egyáltalán képesek vagyunk egy partneri, kooperatív, együttműködő társadalmat elképzelni”.
a tőke vagy a patriarchátus nem csak a parlamentben jelenik meg, hanem az életünk minden pontján. Ezért van az, hogy a rendszer soha nem egy monolit tömb, hanem ellentmondások és válságok által tagolt sokszínű egész. Elkötelezett baloldaliként azokkal a kezdeményezésekkel kell kapcsolatot találni, amelyek tényleg a válságból és az ellentmondásokból jönnek létre, tehát ahol valódi alternatíva-igény vetődik fel.
VIDEÓ – Könyvbemutató a Gólya tetőteraszán
Az alábbiakban két részletet közlünk a kötetből, amelyeket Gerőcs Tamás válogatott:
A nemzeti tőke szerepe a hegemóniaépítésben
Mint látható, ezek az ágazat-specifikus protekcionista intézkedések egy új gazdasági kiegyezésnek ágyaztak meg, aminek keretében a belföldi szolgáltató ágazatokban a külföldi és nemzeti tőkéscsoportok egymáshoz fűződő viszonya átalakult. Ebben a nemzeti tőke a korábbinál előnyösebb helyzetbe került, viszont az exportágazatokban domináns külföldi tőke érdekei sem sérültek, sőt primátusuk jellemzően megerősödött. A félperifériára jellemző dilemmát a technológiai feljebblépés és piaci hozzáférés, valamint a tulajdon megtartása között ezekkel az intézkedésekkel tehát megpróbálták feloldani; de a hazai tőke tulajdonosi helyzetének megerősítése a belföldi piacon együtt járt az értékláncon belüli kedvezőtlen szakosodással az export ágazatokban.
Amennyiben a gazdaságpolitikának nem sikerül feloldania a félperifériás függő fejlődés dilemmáját a technológia- és tőkeellátottság, valamint a tulajdon viszonya kapcsán, úgy a kiszemelt „nemzeti bajnokok”, ugyanúgy képtelenek lesznek állami gyámkodás nélkül önálló világpiaci szereplővé válni, mint ahogy korábban az állami támogatások megszűnésével a Transelektro, vagy éppen a Vegyépszer sem tudtak életben maradni. A Fidesz-KDNP kormányok ezirányú erőfeszítései leginkább az Opus Global Nyrt. vállalatcsoport feltőkésítésére és kiépítésére valamint a 4iG Nyrt-re összpontosultak, de mindkét vállalat forrásszerzésében a tőzsdei bevezetés is sokat számított.
Az eddigi intézkedésekből ugyanakkor nem látszik, hogy az Opus Global Nyrt. vagy más kiszemelt „nemzeti bajnok” ezeknek a szelektív és diszkriminatív gazdaságpolitikai intézkedéseknek köszönhetően a világpiaci versenyben önálló szereplővé tudnának válni. A régióban is aktív hazai szolgáltató vállalatok (non-tradables) között láttunk egy-egy sikeres példát a rendszerváltás idejéből, ilyen a bankszektorban az OTP Nyrt., vagy az energiapiacon a MOL Nyrt. voltak, amelyek mellé könnyen felsorakozhatnak az új szuperholdingok, akár a villamosenergia, távközlés vagy a bankpiacon.
De hogy ez a néhány tucat belföldi infrastruktúrától és állami megrendelésektől függő vállalat, képes lesz-e érdemben befolyásolni a külgazdasági integráció feltételeit, az még kérdés. Egyelőre inkább kivételként, mint szabályként érdemes rájuk tekinteni, ráadásul az exportra termelő (tradables) ágazatokban még ilyen kivételekkel sem nagyon találkozni. Ami ezen változásokból inkább következik, az nem a félperifériás függő helyzetből való kilépés, hanem a nemzeti tőkére alapozott helyi hegemónia konszolidációja. Bár a tőkésvilágrendszer működési logikája szerint ez lehet feltétele a felzárkózásnak, de közvetlenül nem következik belőle, és a könyvben eddig bemutatott történelmi tapasztalatok sem erősítik meg ezt a hipotézist.
A bankrendszerben zajló tulajdonváltás és tőkekoncentráció is elsősorban a félperifériás hegemónia kiépülése szempontjából érdekes. A hitelpiac ugyanis nem csak pénzügyi szempontból fontos, hanem társadalompolitikai célokat is el lehet érni a bankok közbeléptetésével. Mint láttuk, a második MSZP-SZDSZ kormány legitimációjának elvesztéséhez nagyban hozzájárult a devizahitelezés miatti gazdasági és társadalmi sokk. Ennek okai részben a teljesen liberalizált fizetési mérlegre vezethetők vissza, részben az ennek következtében kialakult bankrendszerre is jellemző külföldi dominanciára. A Fidesz-KDNP kormányok ebből a politikai megfontolásból cselekedtek, amikor a hitelpiaci folyamatok fölötti ellenőrzést a tulajdonviszonyok átalakításán keresztül igyekeztek visszaszerezni.
Bár a könyvnek nem témája a hitelpiaci átalakulás társadalmi hatásainak mélyebb vizsgálata, mint például a kedvezményes hitelek további elemzése osztálypolitikai szempontból (ld. Pósfai 2018; Karas 2021),[1] ugyanakkor azt hangsúlyozni kell, hogy a hitelpiaci folyamatokban összekapcsolódnak a hegemónia kiépülésének társadalmi feltételei (Forbes 2021). Ebből a szempontból bár kiemelt a bankrendszer szerepe a nemzeti tőkére alapozott hegemóniaépítésben, viszont a félperifériás függő fejlődés viszonyait a bankok sem képesek érdemben megváltoztatni.
Összegzés
A globális függőségekre vonatkozó általános megállapításokat azzal érdemes kezdeni, hogy az állam nem a társadalmi valóságon kívül álló, történelem nélküli univerzális intézmény, hanem a világrendszer történeti ciklusai által újraformálódó szociológiai képződmény. A kapitalista állam például egyszerre alakítja a társadalmi rendszerének világgazdasági integrációját és formálja az integrációhoz szükséges tőkeképződés belső társadalmi feltételeit.
Tisztában vagyok vele, hogy az állam egy rendkívül összetett történeti-szociológiai intézmény, amelynek működése sokkal szélesebb területekre terjed ki – ideértve például az uralkodó kulturális-ideológiai hegemónia megteremtését (ld. erről Gramsci [1929] 1971, 2000; Forgacs 2000; Gagyi és Szarvas 2016) vagy a katonai-geopolitikai ellenőrzés kérdését –, mint aminek vizsgálatára ebben a könyvben vállalkozhattam. Vizsgálatom elsősorban a világgazdasági integráció különböző történeti korszakait hasonlította össze, azon belül is elsősorban a külső integráció belsővé válásának folyamatát, amit a könyvben a tulajdon szabályozásán keresztül, és a tulajdonosi osztályok egymáshoz fűződő viszonyában ragadtam meg. A tulajdon mellett az integráció szempontjából fontos pénzügyi rendszer szabályozására, a monetáris intézmények működésére és a nemzetközi tőkebefektetésekre és a hitelezés szerepére fókuszáltam.
A tulajdonosi osztályok viselkedéséhez kapcsolódott a munka megszervezésének és szabályozásának a kérdése is, így az szintén hangsúlyt kapott a vizsgálatban. A könyv nem elsősorban elméleti szempontból tette fel a „mi az állam?” kérdését, hanem a kelet-európai félperifériás függő fejlődés tapasztalatai alapján vizsgáltam meg az erre vonatkozó legújabb kori magyarországi tanulságokat.Mint azt a könyvben kifejtettem, Magyarországon a rendszerváltást követően egy a külföldi tőkeberuházásokra (privatizációra) alapozott neoliberális felhalmozási rezsim jött létre, amelyben a nemzeti tőke háttérbe szorult, illetve a betelepült – elsősorban német autóipari – értékláncok alsóbb beszállítói hálózatába tagozódott be az export ágazatokban. A tradables ágazatok esetében ezt a betagozódást végig egy a félperifériás függő fejlődésre jellemző dilemma (trade-off) határozta meg, ami a technológiai és piaci hozzáférés, vagyis az értékláncon belüli feljebb jutás, és a tulajdon hazai kézben tartása között feszült. A különböző elitstratégiák nyelvén ez a liberalizációs és protekcionista politikák közötti váltakozásokban jelent meg (vö. Éber és társai 2014).
A vizsgálatom során azt találtam, hogy a rendszerváltás utáni gazdasági felívelésben ez a trade-off a külföldi tőketulajdonosok által meghatározott, viszonylag magas technológiai színvonalat képviselő újraiparosodási modell irányába tolta el a rendszerváltás utáni világgazdasági integráció irányát. A liberalizációra épülő modell nem pusztán belpolitikai okok miatt került válságba, hanem a privatizáció kimerülésével és a világgazdasági válsággal együtt roppant össze. Ez a válság a globális félperiféria függő fejlődését állandóan jellemző tünetként, Magyarországon ismét egy adósságválság formájában jelentkezett 2006 után.
Ennek a neoliberális modellnek a kimerülése és az annak nyomán kialakult politikai vákuum lehetőséget teremtett a hazai tőkéscsoportok államon keresztüli megerősítésére, ami elsősorban a non-tradables belföldi szolgáltató ágazatokban történt, és ismét a protekcionista politikákat helyezte előtérbe. A 2010 utáni eseményeket ezért az integráció egy új korszakaként értelmeztem, amelyben a magyar állam a tulajdon és pénzügyi viszonyok újraszabályozásán keresztül igyekezett elmozdítani a félperifériás fejlődés dilemmáját a helyi tőke támogatásának irányába. Az integrációban az állam továbbra is közvetítő funkciót lát el a világgazdasági integráció körüléményei és a belső tőkeképződés társadalmi feltételei között.
Értelmezésemben az állam közvetítő mozgástere mindebben ugyanakkor korlátozott. Az integráció külső strukturális feltételeihez való igazodás az Európai Unióhoz való csatlakozással a külső adósság finanszírozása miatt, és az exportáló, jellemzően külföldi transznacionális vállalatok betelepülését követően erősen meghatározottá vált. Ebben a közegben a geopolitikai környezet átalakulása biztosított mozgásteret az állami finanszírozás és a hazai tulajdonba került vállalatok nemzetközi terjeszkedéséhez, összességében a nemzeti tőkére alapozott új hegemónia kiépítésére.
Bár az állam a belpiaci szolgáltató ágazatok esetében, amelyek a helyi infrastruktúrától és az állami szabályozástól függnek, szabályozói mozgástérrel rendelkezik, aminek alkalmazásával a 2010 utáni periférikus neomerkanitilista (vö. protekcionista) rezsim aktívan él, ebben a mozgástérben viszont a félperifériás dilemma (trade-off) továbbra sem tűnik feloldhatónak, főleg az exportágazatokban. Noha a tulajdonosi csoportok közötti kapcsolatok részleges átrendezésére, a korábbi modell korrekciójára a 2009-es világgazdasági válság teret engedett, de a munkavállalókkal kapcsolatos egyre szigorúbb munkaügyi rendelkezések is élesen megmutatják, hogy a 2010-et követően konszolidálódó nemzeti tőkére alapozott hegemónia is hasonló függőségi viszonyok közé ágyazódik vissza, mint az a világgazdasági integráció korábbi ciklusai során történt az akkori rezsimekkel.
[1] Az Opus Global érdekeltségeibe tartozó bankok például a jegybanki Növekedési Hitelprogram segítségével bővítették mérlegfőösszegüket, e mellett a babaváró, valamint a vállalkozásoknak megnyíló új hitelkonstrukciók segítették még a növekedésüket (Forbes 2021).
